Az olaszok szeretnék a közös kötvénykibocsátást, de a németek nincsenek tőle elájulva. Kedd este válságtanácskoznak az eurózóna pénzügyminiszterei.
A koronavírus beleszólt a legnagyobb német belpolitikai kérdésbe, Merkel utódlásába. Az elhalasztott kongresszus miatt az új CDU-pártelnökség kezdete már alig egy évre lesz csak a választásoktól. Az egyik esélyes kancellárjelölt épp koronavírusos és karanténban van, a másik viszont tartományi miniszterelnökként a cselekvő politikus képét mutathatja fel.
Miután kiderült, hogy az alkotmányvédelem megfigyelné őket, a radikális párton belül is szélsőségesnek számító Szárny-csoport feloszlott. Nézeteik persze ott maradnak az AfD-ben. Közben a párt népszerűsége tíz százalék alá csökkent.
A Die Linke politikusa, Bodo Ramelow csak a harmadik kör után lett ismét tartományi miniszterelnök.
A CDU-n belüli viták és bizonytalanságok szükségszerű velejárói egy utódlási folyamatnak. Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. De nem volt ez másképpen Helmut Kohl után sem.
Annegret Kramp-Karrenbauer nyáron elindítja a kancellárjelöltségi folyamatot, majd ennek végeztével állítólag lemond a párt éléről, ahová alig több, mint egy éve került.
Nem vállalta be végül az FDP-s Thomas Kemmerich, hogy az AfD szavazataival legyen miniszterelnök. De mit szól ehhez a Momentum, a liberális FDP testvérpártja?
A kancellár úgy gondolja, rossz nap ez a demokráciának, hiszen a CDU irányvonala tiltja, hogy a szélsőjobb támogatásával alakuljon parlamenti többség.