Alexander Dobrindt annyit azonban elismert, a CEU ügyében még nem született pozitív döntés a magyar kormány részéről.
Leginkább a még hezitáló német, spanyol és lengyel pártokon fog múlni a Fidesz sorsa az Európai Néppártban, de a kormánypártnak is vannak erős szövetségesei.
Megérte markánsabb baloldali politikát vinnie a német szociáldemokratának: a választók kezdenek visszatalálni az SPD-hez.
Daniel Caspary, a CDU/CSU EP-beli delegációvezetője az Azonnali kérésére kommentálta a Soros Györgyöt Juncker bizottsági elnök arca mögé montírozó, magyar adófizetők pénzéből készült kormányplakátot.
Annyira intenzíven követte a kisebbik koalíciós partner belvitáit, hogy elfelejtette, saját pártja előtt áll.
A német Szabaddemokrata Párt (FDP) főtitkára, Nicola Beer tavaly ősszel férjhez ment egy Orbán-barát német ügyvédhez, előzőleg pedig arról próbálta győzködni pártja EP-képviselőit: ne szavazzák meg a Sargentini-jelentést Magyarország ellen. Pedig az FDP látványosan Macron mellett és Orbán ellen kampányol az EP-választás előtt, ráadásul egyelőre úgy tűnik, épp Beer fogja vezetni az EP-listájukat.
Lezárult a Seehofer-korszak a bajor Keresztényszociális Unió történetében: a német belügyminiszter kénytelen volt átadni a stafétabotot Markus Söder tartományi miniszterelnöknek.
Markus Söder megtalálta az ellenszert a Németország-szerte erősödő Zöldekre: újévi beszédében csak az ő témáikról beszélt, lényegében átvéve őket.
Még egy antifa se tudna ilyen történetet kitalálni: az AfD-t titokban egy svájci bankár finanszírozta az elmúlt években, akinek családja lopott zsidó vagyonokból gazdagodott meg. Tankönyvszerű történet bontakozhat ki a fasizmus és a kapitalizmus összefüggéseiről.
Semmi meglepetés, semmi váratlan, győzött a papírforma: a bajor Manfred Weber 492 voksot kapott az Európai Néppárt delegáltjaitól, míg a finn Alexander Stubb csak 127-et.