Potocskáné Kőrösi Anita, Ander Balázs és Lejer Zoltán is megkapja az LMP támogatását az őszi ellenzéki előválasztáson.
Ébredező baloldal, előnyére változó tüntetéskultúra, Karácsony Gergely és a retorikakurzus, a szekértáborokon kívüli párbeszéd nehézségei, kijátszott járványügyi szabályok: elmondjuk, szerintünk mi a jelentősége a múlt szombati Fudan-tüntetésnek, és mit tanulhat még az ellenzék.
Izgalmakat bőven tartogat a körzet: hibahatáron belül mérik a DK és a Momentum jelöltjét, ahogy a miniszterelnök-jelölti választáson is Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt.
A nagyrészt Budapest második kerületét felölelő egyéni választókörzet ellenzéki előválasztásán Berg Dániel, momentumos jelölt váratlanul visszalépett Tordai Bence, a Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje javára. Ezzel viszont a polgári ellenzéki szavazóknak baloldali jelöltek közül kell majd választaniuk. Miért dobta be a törölközőt Berg? Akar-e listáról még a parlamentbe jutni? És mit vár el cserébe Tordai Bencétől?
Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra. Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket.
Így már négy párt is támogatja Hillert az előválasztáson: az MSZP és Párbeszéd mellett az LMP, és immáron a Jobbik is. Kihívója a DK-s alpolgármester, Nemes László lesz.
Harangozó Tamást pártja, az MSZP mellett a Párbeszéd és a Momentum is támogatja. Jelenleg így Tolna megye 1-es számú választókerületében három ellenzéki jelölt küzd meg azért, hogy ki lehessen 2022-ben a Fidesz-KDNP jelöltjének a kihívója.
Fegyvert rántott egy tüntető Egerben, mert nem tetszett neki, hogy nem tetszik a DK híveinek, hogy az őszödi beszédet bömbölteti Dobrev beszéde alatt.
A törökszentmiklósi székhelyű Jász-Nagykun Szolnok megye 4-es választókerületben Csányi Tamást támogatja a DK, hiába volt ott eddig saját jelöltjük is.