Jámbor András, az LMP és a Párbeszéd volt tagja most a Fővárosi Önkormányzat alkalmazottja. Egyéni adományokból szeretne az MSZP-nél is baloldalibb programmal kiállni Kocsis Máté volt kerületében.
Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter messze lemaradt mögöttük az előválasztáson való részvételüket biztosra jelzők körében végzett felmérés szerint.
A hatpárti ellenzéki szövetségen belül most minden párt pakolássza fel a sakkbábukat a táblára és számolgat, hogyan járhatna úgy jól, hogy az ne legyen túl jó, mert akkor a másik öt szereplő azonnal összezár vele szemben.
Az MSZP társelnöke a 106 körzet harmadában vár szocialista győzelmet az előválasztáson. Megtudtuk: Zuglóban Tóth Csaba üzengetése Hadházy Ákosnak egy tudatos médiahack volt, hogy mindenki rájuk figyeljen. Hol rontotta el a Gyurcsány-kormány? Mire tanította őt Navracsics Tibor? Miben hibázott Schiffer András? Mit őrizne meg a Fidesz családpolitikájából? Nagyinterjú Kunhalmi Ágnessel.
Új választási rendszer, négynapos munkahét, bérlakásprogram és általános bérrendezés. Többek között ezek is szerepelnek a Momentum Mozgalom előválasztási programjában, amiket a párt szakpolitikusai vasárnap ismertettek bővebben a múltheti bejelentés után.
Az IDEA Intézet kutatása szerint egy most vasárnapi választáson 39 százalékot kapna az ellenzék, a Fidesz-KDNP csak 36-ot. Az ellenzék legnépszerűbb pártja a DK, a Jobbik megelőzte a Momentumot.
106 választókerületi plusz egy miniszterelnök-jelölti előválasztást kell megszervezni az ellenzéki oldalon: ezt egy sor civil szervezet fogja lebonyolítani, elmondták, hogyan.
Karácsony Gergely főpolgármester az olasz liberális Domani napilap keddi számának adott nagyinterjút. A párbeszédes politikus most sem árulta el, hogy indul-e az előválasztáson. Szerinte az EU-nak végre fel kéne ismernie, kik az ellenfelei és kik a szövetségesei Magyarországon. Az Orbánnal szemben gyenge EU-politikáért részben a német ipari lobbit teszi felelőssé.
A hatpárti ellenzék az előválasztási bejelentésében csak a leendő parlamenti frakcióikba beülő civilekről beszél, más ellenzéki pártokról nem. Az Új Világ Néppárt elnökének van sejtése, hogy ez mennyire szándékos, de egyelőre azt szeretné, ha az ellenzék nyilatkozna erről.
A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint a mi hazánkos közeg hathatott rá negatívan, amikor korábban még ő is zsidózott, most meg már a nép egyszerű gyermekének tartja magát, aki párizsis szendvicset majszolgat az Instagramon. De mennyire tartja Jakab Péter ezt az imidzsét politikai terméknek? Mennyit készül egy krumplizós felszólalására, és mennyire tartja fontosnak, hogy a parizeren túlmutató témákról is gondolkodjon? Nagyinterjú.