A brit tandíjak elszállásával a magyar diákokat korábban is vonzó Hollandiát, valamint a bőkezű támogatási rendszert kínáló Egyesült Államok felsőoktatási intézményeit vették célba az elitgimnáziumok eddig menetrendszerűen Nagy-Britannia felé tartó végzősei.
A tervezet szerint az európai határvédelmi ügynökség, a Frontex új, széles jogokat kapna. Az erőszakos kitoloncolást a Bizottság továbbra sem támogatja, és nem ismerte el egyértelműen, hogy a határőrszervezet ilyesmiben maga részt vett volna, noha „vannak hiányosságok”.
Ahhoz, hogy ezt el tudják dönteni, először átláthatóvá kéne a tenni a Diákváros területére tervezett kínai egyetemmel kapcsolatos kormányzati döntéseket – mondja a főváros.
Szerda hajnalban a három uniós intézmény, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, illetve az Európai Unió Tanácsa megállapodott a Bizottság klímarendelet-javaslatáról. Ez alapján 2030-ig 55 százalékkal csökkentenék az üvegházhatású gázok kibocsátását az EU-ban, míg 2050-re már elérnék a klímasemlegességet, később pedig már a „negatív kibocsátást”. De mi áll a javaslatban, és mit jelent ez a bolygónkra nézve?
A WHO vészhelyzeti bizottsága szerint közel sincs elég bizonyíték arra, hogy a beoltott emberek nem fertőznek tovább, a zöldigazolványok ráadásul mélyítik a társadalmi egyenlőtlenségeket is.
Egy most nyilvánosságra került, 2010-es jelentés szerint az akkori lakosság majdnem 40 százalékának hívásaihoz voltak képesek hozzáférni a kínai cégben.
Hét eleje óta azon spekulál az exjugoszláv országok sajtója, hogy vajon tényleg létezik-e egy olyan informális dokumentum, amelyben médiaértesülések szerint Janez Janša szlovén kormányfő a balkáni határok átszabását javasolja, a nagyszerb-nagyhorvát-nagyalbán nacionalista tervekkel való teljes összhangban. A pletykák szerint Orbán Viktornak is köze lehet az akcióhoz, a szlovénok szerint ezzel csak őket járatják le, de van, aki szerint orosz provokáció lehet az egész mögött. Egy állítólagos dokumentum közben kiszivárgott: mutatjuk, mi van benne!
A feministák szerint Charles Michel ráadásul szánalmasan beleesett a „diktátor” török elnök csapdájába, aki kevesebb széket készített ki a találkozóra. Az ügyet még rendkívüli uniós értekezleten is tárgyalják.
Radikális programmal vág neki a szélsőjobboldali párt az őszi választásoknak: kilépni az EU-ból, betiltani a tilalmakat, fizikai akadályokat a határokra. A belső feszültségeket mutatja, hogy listavezetőt nem tudtak választani. A mérsékelt tábor egy romániai születésű politikusnőt akar a lista élére.