Az EU-ban arra van hatáskör, amire politikai akarat van. Az Európai Bizottság pedig nem megy be egy olyan utcába, amiről messziről ordít, hogy zsákutca. Ráadásul nemcsak a Minority Safepack járt így, a Bizottság jellemzően az összes európai polgári kezdeményezést leszereli: játsszanak a gyerekek inkább otthon, a saját tagállamukban demokráciásat.
2020 nyarán még alig volt olyan EU-tagállam, amely rendelni akart volna azon oltásokból, amelyekkel december 27-e óta lényegében EU-szerte oltanak. A Pfizer szerint február eleje után felpörög a gyártás, addig viszont csökkenhet.
Elkaszálta az Európai Bizottság a Minority Safepacket, a kisebbségpolitika a tagállamok akarátából ugyanis nem uniós hatáskör. Sógor Csaba szerint ez a kezdeményezés láthatóan ennyi volt, Winkler Gyula nem adja fel, Markó Béla pedig már annak örül, hogy sikerült felhívni a figyelmet a kisebbségvédelem ügyére.
Az Európai Bizottság szerint nincs hatásköre az EU-nak, hogy a kisebbségi jogvédelem terén jogszabályokat alkosson, ez a tagállamok dolga, szóval hiába gyűjtötték össze az egymilliónál több aláírást, és hiába állt ki az ügy mellett az Európai Parlament.
Matteo Renzi pártja visszavonta minisztereit a kormányból, mondván az populista, de visszamennének oda bármikor, ha úgy érzik, nem csak díszletnek kellenek.
A francia EU-ügyi miniszter szerint a broken english helyett nyelvi pluralizmusra van szükség. Igaza van: miért is kéne egy lengyel uniós vezetőnek, egy német uniós biztosnak, egy olasz miniszterelnöknek, egy román államelnöknek angolul beszélnie, mikor Írország és Málta nyelvén kívül annyi más szép európai nyelv van, amin magabiztosabban szólalna meg?
Tanultak a Deutsch-ügyből: a terv szerint egyszerű többség is elég lenne egy EP-képviselő frakcióból történő kizárásához, nem kellene ehhez kétharmad.
A politikusok mellett tiltakozott a tiltás ellen Alekszej Navalnij orosz aktivista is.
A belga kormánynak nagy szüksége is van a koronavírus elleni oltások eddig elég lomha ütemének felgyorsítására.
Nemsokára még több vakcina érkezhet Magyarországra is. Ez is mRNS-alapú oltás.