És az is biztossá vált, hogy nem lesz második népszavazás.
Lehet azért Orbánnal komolyan beszélni, mondta az Európai Parlament olasz néppárti elnöke Strasbourgban az Azonnalinak.
Az európai zöldfrakció társelnöke, Philipp Lamberts eltiltaná az LMP-t a Jobbikal való összefogástól. A zöldpárti politikus nyilatkozatából a magyar és közép-kelet-európai viszonyok mély meg nem értése, és egy eleve elhibázottnak tűnő európai zöldpolitika körvonalai rajzolódnak ki. Pedig először az európai zöldpolitikában válhatna természetessé Európa újraegyesítése és az európai politika dekolonizálása.
Nem akar botrányt az EP-választások előtt a Néppárt vezetése, mert az veszélyeztetné Manfred Weber megválasztását az Európai Bizottság elnökévé.
Az Európai Néppárt március 20-án szavaz a Fidesz kizárásáról. A kérdésben megosztott pártcsalád egyik hezitáló tagja a lengyel jobbközép-liberális Polgári Platform (PO). A lengyel ellenzék vezető erejének számító PO-nak elvileg támogatnia kellene a lengyel kormánypárt eszmei szövetségeseinek számító Fideszt kizárását, a párt politikusai azonban hezitálnak. Elmondjuk, miért.
A Sorost és Junckert ábrázoló plakátkampány miatt akár ki is zárhatják a Fideszt a jobbközép európai pártcsaládból, az Európai Néppártból. De számít-e ez még valamit, vagy éppen csak jól jön a Fidesznek? Melyik másik frakcióba ülhetnének be a fideszesek? Az Azonnali erről kérdezte a kormánypárti és ellenzéki képviselőket a parlamentben.