Elmentünk a Munkáspárt május 1-i felvonulására, hogy megnézzük, hogy áll ma a munkásosztály maradéka. Thürmer Gyula alternatív univerzuma továbbra is nagyszerű kikapcsolódás, de azért enni jobban szeretek.
A Demokratikus Koalíció vasárnap bemutatta EP-programját, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, mi teszi Dobrev Klárát alkalmassá a lista első helyére. Azt is megkérdeztük a DK szimpatizánsaitól és politikusaitól, hogy ha Orbánról mindig azt mondják, a családjának kedvez, akkor így nem fogja-e a nepotizmus vádja érni Gyurcsány Ferencet? Videó a DK kampánynyitójáról.
„A feleségem szerint 98 százalék, hogy nem választanak újra, én ennél optimistább vagyok” – mondta az esélyeiről Stumpf egy ELTE-s alumni-beszélgetésen. Megkérdeztük tőle, hogy miről beszélgetett Orbánnal a Fidesz 31. születésnapi buliján, és kiderült az is: szerinte nem fog Budapestről elmenni a CEU.
Min csodálkoztak Macronék? Mi az, amit nagyon fontos lenne, hogy az Azonnali olvasói megértsenek? Elhagynák-e a DK politikusai jelenlegi frakciójukat az EP-ben, ha Emmanuel Macron pártja új képviselőcsoportot alakítana a májusi választás után? Eörsi Mátyás, a DK politikusa válaszolt az Azonnali kérdéseire, aki találkozott a francia elnök pártjának delegációjával.
Miért kezd el egy fiatal ma politizálni? Az Azonnali új interjúsorozatában utánajártunk a kérdésnek. A huszonhat éves Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Ifjai országos szervezője szerint a kormány túlpropagálja a migránsügyet, a cigányság és a zsidóság is a nemzet részét képezik, de nincs baj azzal, ha Toroczkai „cigányfertőzött területekről” beszél. Az pedig nincs rendben, ha sárral dobálják a Jobbikot.
Mióta is vagyunk barátok a lengyelekkel? Hogyan segítettük egymást a szabadság kivívásában az 1848-as szabadság harctól kezdve 56-on át egészen az antikommunista ellenzékig? Végül miért nem hozta el a rendszerváltás az egymás nyakába borulást? Mi az alapja Orbán Viktor lengyelbarátságának? Mit rontott el Gyurcsány? Mitrovits Miklós történész mindenre válaszol a lengyel-magyar barátság napján az Azonnalinak adott nagyinterjúban.
Ezzel kezdődött el a kasztinghét, amikor minden, magát kicsit komolyan vevő ember lepattintotta a baloldali kormánypártok felkérését arra, hogy ő legyen a miniszterelnök.
Most biztosan nem fogja kitenni a Néppárt a Fideszt Bugár Béla szerint, aki a határon túli magyarok szavazati joga ügyében Gyurcsány Ferenccel van egy platformon. Szlovákia magyar elnökjelöltje elmondja, mi a hasonlóság a Kofola és a tokaji aszú között, miért pózol nyúllal a Facebookon, mit beszélt utoljára – ahogy ő mondja – Kövér elvtárssal, és elmenne-e Áderrel pecázni, ha netán elnök lesz. Nagyinterjú!