Már felmerült olyan csehországi javaslat is, ami szerint közúti- vagy légi folyosót kéne nyitni országuk és Horvátország között, hogy az igazoltan egészséges cseh turisták tudjanak a horvátoknál pihenni.
Mi az, amit a kínaiak többet csinálnak, mint Macron? Hát a sajtótájékoztató! Körbenéztünk, hogy máshol milyen szabályok mentén szervezik a kormányok a tájékoztatást, és Magyarországon kívül hol nem tud még élőben kérdezni a sajtó.
A magyar kormány 200 ezer maszkot küldött Szerbiának, és 100 ezret Horvátországnak a koronavírus elleni harcban.
Vasárnap hajnalban és kora reggel négyszer is remegett a föld a horvát fővárosban, több épület is megsérült a belvárosban, az emberek rémületükben az utcákra menekülnek. Egy tizenötéves gyerek az első halálos áldozat. Zágrábiakat kérdeztünk, hogyan élik meg az eseményeket.
Az intézkedést vasárnaptól vezették be a horvátok.
Szlovákiába már tilos a belépés, Csehországban teljes határzár jön, egyre több az osztrák fertőzött, Szerbiába a választás előttre, Szlovéniába pedig egy kormányváltás kellős közepére időzítve kopogott be a koronavírus. Összeszedtük, hogy mit tesznek a szomszédos államok kormányai a koronavírus ellen!
Sokak meglepetésére győzte le Zoran Milanović a konzervatív korábbi államfőt januárban. A baloldali politikust kedden iktatták be Zágrábban. A jobboldalon egyeseknek nem tetszett, hogy nem hívta meg az egyházak képviselőit. Milanović elnöki beszédében mégis az egységet hangsúlyozta, bár korábban Horvátország minden szomszédjával sikeresen összeveszett. Milyen elnök lesz így?
Talán a zágrábi Liget-projektként lehet emlegetni a híresen korrupt zágrábi polgármester frissen leszavazott ingatlanfejlesztési tervét, amely egy kis „Manhattant” építene Zágrábban a semmi közepén. A sok vitát kiváltó projektnek ugyanakkor belpolitikai jelentősége is van: a polgármester többsége a jobbközép kormánypárttól függ a városházán, a kormánypárté pedig a polgármester pártjától. De kitart-e az érdekkoalíció decemberig, vagy „Manhattan” kormánybuktatást hozhat?
Az Európai Bizottság az EU egész bővítési stratégiáját újraírná egy most kiszivárgott tervezetében: eszerint kiemelt szerepet kapna a jogállamiság, a reformokat késleltető, vagy az azoktól visszalépő tagjelöltektől pedig az uniós támogatásokat is elvehetnék.
Tűzijátékkal, koncertekkel, karnevállal, olcsón és gagyin feldíszített várossal lépett be február elején az európai kulturális fővárosi évbe a jugoszláv időkben olasztalanított és eliparvárosodott Fiume (Rijeka). Az Azonnali elmeséli, milyen hely most a város, és kinek érdemes elmennie oda.