Miután tavasszal az egész világ ledöbbenve nézte, hogy Olaszországban katonai konvojokkal szállítják el a koronavírusban elhunytakat a hullaházak telítettsége miatt, azóta a sajtó hajlamos az ijesztgetésre. A román nyelvű sajtó is erre ment rá, de a helyzet most nem a járványhelyzet miatt ennyire szőrnyű, bár az sem kutya.
Miután hétvégén kiégett egy covidos intenzív osztály Romániában, kiderül, van olyan megye, ahol egyetlen egy kórháznak sincs érvényes tűzvédelmi engedélye.
A romániai Karácsonkőn a hétvégén megtörtént az, amiről öt évvel a bukaresti Colectiv klubban történtek után mindenki rettegett, nehogy újra megtörténjen: kigyulladt egy épület. Emberek égtek benn. Áldozatok vannak. Felelősök nincsenek, az egészségügyi miniszter szerint mindenki hibás.
Maia Sandu Moldova első női elnöke lehet, miután kiélezett kampányban mindkét fordulóban maga mögé utasította a Moszkva-párti Igor Dodont. Az EU-ban dolgozó diaszpóra köreiben rengetegen szavaztak, Frankfurtban például ki is fogytak a szavazólapokból.
Kemény és mocskos kampány után vasárnap tartják a moldovai elnökválasztás második fordulóját, ahol az oroszpárti regnáló elnök, és a nyugatos, a Romániával való újraegyesüléssel kacérkodó exminiszterelnök mérkőzik meg egymással. A kampányba a tojásjóslástól a homofóbián át a migránsozásig sok minden belefért, azonban félő, hogyha az oroszpárti elnök leszerepel, újból nagyhatalmi küzdőtér válhat Európa legszegényebb országából.
A román szocdemek akaratlanul is megerősítették a román közvélemény róluk élő képét: hogy a PSD a tolvajok gyülekezőhelye.
Románia évek óta orvoshiánnyal küzd, idén pedig a koronavírus-járvány is szedett áldozatokat az egészségügyi dolgozók között. A helyzetet új munkaerő bevonásával próbálják javítani.
Úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány egymásnak ugrasztja az egyébként jó viszonyban lévő román államot és a román ortodox egyházat, ugyanis a járványügyi szigorításokat az utóbbi nem nézi jó szemmel, és a búcsúkról sem akar lemondani.
Másfél héttel ezelőtt Grúzia az ország történetének legdemokratikusabb választását volt hivatott megtartani, ehhez képest a Miheil Szaakasvili dominálta ellenzék csalást kiáltott és bojkottálja a parlamentet. Milyen következményei lehetnek Grúzia legújabb belpolitikai válságának és eleve, miért történik most mindez?