A szolidaritási alapból részesülhet Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna is, igaz, inkább politikai gesztus ez, mintsem óriási segítség.
Míg Belaruszban szinte az élet változatlanul folyik tovább járvány idején, és az ország elnöke is inkább traktorozásra szólítja fel lakosait, Litvánia szerint Belarusz titkolózik és próbálja eltussolni a járvány valódi mértékét.
Az Amnesty International levelet írt az orosz kormánynak, könyörüljön meg többek közt azon a majdnem százezer fogvatartotton is, akik még csak a tárgyalásukra várnak a túlzsúfolt börtönökben.
Egyikük szerint jobb diktátornak lenni, mint buzinak, a másik évente elvesz egy újabb feleséget, a harmadik jól elvan egy felsőbb ligás diktátor árnyékában. A posztszovjet térség nagy figurái mellett Irán és Szváziföld fért be a megszavazható listára, de a végső döntés a tiéd lesz ebben a történelmi versenyben!
A bukovinai Szucsávában korábban egy kórházat is be kellett zárni: a romániai koronavírusosok negyede innen származik.
Az intenzíven fekvők 45 százaléka pedig 60 év alatti: már csak ezért is érdemes nem csak az időseknek komolyan venni a korlátozásokat.
A határok zárva, a gondozói ágazat létszámhiánya fenyegető. Alsó-Ausztria úgy reagál a kialakult szituációra, hogy Romániából, valamint Bulgáriából hozatja be a szükséges gondozói személyzetet. Repülőn.
Nem nagyon van választása annak, aki függője az élő sportnak: vagy elkezdi követni a belarusz futball izgalmait, vagy nincs foci. Pedig a frissen indult bajnokság bőven tartogat annyi izgalmat és feszültséget, hogy megérje nézni.
Vlagyimir Putyin szóvivője maga erősítette meg, hogy az elnöki hivatalból is pozitív lett egy ember tesztje. A sajtó kettőről is tud.
Három évbe telt volna a mostani tempó mellett koronavírusra tesztelni a főváros lakosságát, Orban megkérte: távozzon.