Kitiltották az oltyán termelőket egy bánsági piacról Romániában: ez a banális történet mindennél jobban rámutat a román régiók közötti, egyre inkább felerősödő mentális különbségekre. Elmeséljük, miért!
Romániában az egészségügyi államtitkár szerint egy teljes lockdown sokat segítene a járványhelyzeten, azonban a miniszterelnök bejelentette: nem lesz semmilyen zárás, és csak a teljes nyitás felé tartó járványpolitikát tartja elfogadhatónak.
A román kormány az Azonnalinak azt írta: ez kelleni fog az országba való belépéshez.
Ludovic Orban, a román Nemzeti Liberális Párt elnöke nem elégedett a jelenlegi jobbközép kormánykoalícióval. Egy sajtóba kiszivárogtatott beszélgetésen állítólag arról panaszkodott párttársainak, hogy alig tudja magában tartani kritikáit a koalíciós partner minisztereivel szemben. Mi folyik Romániában?
Hogy az országba való belépéshez kell-e, egyelőre nem tudni.
A múlt vasárnap bevezetett korlátozások miatt majdnem egy hete minden este tüntetnek Románia több városában. A kezdeti több ezres létszám szerdán már csak az ötszáz résztvevőt érte el. Viszont szerdán már maszkokat is felgyújtottak.
Szerinte sem a jogait, sem a törvényt nem tartják tiszteletben azzal, hogy nem engedik, hogy egy orvos megvizsgálja.
Romániában nemcsak a szélsőjobboldali AUR, hanem a nevében szociáldemokrata PSD is lezárásellenes lett, meglovagolva a napok óta tartó lockdownellenes tüntetéseket. De mennyire őszinte a romániai szocdemek fordulata, mi a közös bennük és a szélsőjobboldalban, kik tüntetnek a román utcákon? Cristian Pîrvulescu román sztárpolitológus elmondja!
Miután a szélsőjobb részt vett a hétfői romániai tüntetésen, nem késlekedett sokáig a másik ellenzéki párt, a nevében szociáldemokrata PSD sem. Szerintük a lezárásellenes tüntetésekre leginkább a szegénység miatt került sor, egy volt miniszterelnökük pedig külföldi tervet sejt a lezárások mögött. Mutatjuk, mi folyik Romániában!
Belaruszban tömött arénákban mehetnek a koncertek, de milyen áron! Az országban a napokban ünnepelték az ellenzékiek a nem hivatalos nemzeti ünnepüket, a Szabadság Napját, amit keményen üldöz a hatalom: idén már egy ellenzéki matricáért vagy egy történelmi zászlóért is börtönbe kerülhetett bárki, aki rosszkor volt rossz helyen. Fel tudja-e venni még egyszer a harcot a társadalom a stabilizálódó Lukasenka-rezsim ellen?