koronavírus
Ezért jöttem inkább haza három hónapnyi kolumbiai karantén után
Ezért jöttem inkább haza három hónapnyi kolumbiai karantén után

Kolumbiában borúlátók a prognózisok, augusztusban tetőzhet járvány. Közben vidéken mintha mi sem történne, csak a szájmaszkok emlékeztetnek a Covid-19-re. A bogotái reptéren háborús állapotok uralkodnak, a mentőjáraton életem legpocsékabb kajáját ettem. Kömlődi Ferenc elmeséli, hogyan jött végül haza Cartagenából.

Ne dobjátok ki a nemzeti konzultációt, adjátok inkább nekünk, kéri Szél, Hadházy és a Momentum
Ne dobjátok ki a nemzeti konzultációt, adjátok inkább nekünk, kéri Szél, Hadházy és a Momentum

Az Azonnalinak elmondták, hogy miért meg hogyan, és azt is, hogy még nem igazán tudják, mi lesz az ívek sorsa.

Hiába a járványveszély, nem marad el a kínai kutyahúsfesztivál
Hiába a járványveszély, nem marad el a kínai kutyahúsfesztivál

Állatjogi aktivisták abban reménykednek, hogy utoljára kerülhet sor a fesztiválra. Közben egy német vágóhíd is a koronavírus melegágya lett.

Belföld vagy külföld? Mutatjuk, hol nyaralnak idén a politikusok
Belföld vagy külföld? Mutatjuk, hol nyaralnak idén a politikusok

Melyik politikus pihen dafke itthon, melyik vár ki Olaszországgal, melyik az, aki bevállalja Ausztriát egy hosszú hétvége erejéig, és melyik az, aki idén egyáltalán nem megy nyaralni? Az Azonnali körbekérdezett!

Átlépte az egymilliót a brazil koronavírus-fertőzöttek száma
Átlépte az egymilliót a brazil koronavírus-fertőzöttek száma

Dél-Amerikában még nagyon nem látszik a járvány vége.

Nincs új halottja a koronavírusnak Magyarországon
Nincs új halottja a koronavírusnak Magyarországon

És új regisztrált fertőzöttből is mindössze kettő lett péntek reggelre, már csak 932 aktív fertőzött maradt.

Én vagyok az egyetlen, aki Vučićot legyőzte már, és még él is – a szerb ellenzéki bojkott vezetője az Azonnalinak
Én vagyok az egyetlen, aki Vučićot legyőzte már, és még él is – a szerb ellenzéki bojkott vezetője az Azonnalinak

Milošević kommunista volt, de legalább voltak olyan emberei, akik értettek valamihez. Aleksandar Vučićnak nincsenek ilyenek, csak maffiája, mondja az Azonnalinak Dragan Đilas, aki Szabadság és Igazság nevű pártjával több más párttal együtt bojkottálja a vasárnapi szerb parlamenti választást. Đilas volt Milošević-ellenes aktivista és belgrádi főpolgármester is, az Azonnalinak pedig elmondja, miért érzi úgy magát, mint Charlie Chaplin egy némafilmben. Interjú.

Te melyik visszakapott lehetőségednek örülsz a legjobban?
Te melyik visszakapott lehetőségednek örülsz a legjobban?

Magyarország még szinte a nyár elején visszakapta a normális élete nagyrészét, a járvány lecsengésével tényleg örülhetünk korábban természetes dolgoknak. De te minek örülsz igazán? Szavazz!

Gulyás irigyli Karácsony problémáit, de azért odaadná egynapi jövedelmét a Lánchíd felújítására
Gulyás irigyli Karácsony problémáit, de azért odaadná egynapi jövedelmét a Lánchíd felújítására

A Lánchídról, az augusztus 20-ai tűzijátékról és Gyöngyöspatáról is szó volt az első kormányinfón, amin a járvány után személyesen is részt vehettek az újságírók. De hogyan fog Magyarország koronavírus elleni vakcinához jutni, és kötelező lesz-e az oltás? Ezeket is megkérdezte az Azonnali.

Karantén nélkül jöhetünk haza a teljes EU-ból
Karantén nélkül jöhetünk haza a teljes EU-ból

Az Európai Unió összes tagállamának állampolgára is kötelező karantén nélkül utazhat be Magyarországra a továbbiakban.

102 103 104 105 106