Pedro Sánchez miniszterelnök szerint a most engedélyezett Hipra vakcinából összesen 400 millió dózist tudnának egy év alatt legyártani. De mitől több ez a koronavírus elleni vakcina, mint az eddig ismertek? Elmondjuk!
Az állítólagos biológus a kínai állásponttal összahangban ostorozta a WHO-t és az USA-t, de egy Facebook- és egy Twitter-fiókon kívül semmit nem lehet róla találni.
Kínai befolyás, állami túlhatalom, adórendszer, lockdown és oltások, kilakoltatási moratórium, közegészségügy. Többek között ezekben nem ért egyet egymással a Bidenről és migrációról kedélyesen elcsevegő Tucker Carlson amerikai republikánus sztárműsorvezető és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Minden autoriter mozgalom úgy érvel: viseljetek maszkot, mert ti mind egyformák vagytok – mondta az amerikai jobboldali sztárműsorvezető az MCC Feszten. A szervezők szerint a videójukon a maszkos kiszólás hanghiba miatt nem hallatszik, a felirat pedig még nem készült el, fordítják.
Annak ellenére, hogy az Európai Unióban már az emberek 70 százaléka kapott legalább egy oltást az eddig használt négy vakcinából, az Európai Bizottság olyan gyártókkal is szerződést kötött, amelyek vakcináit még nem engedélyezték. De milyen vakcinák jönnek még, mit kell ezekről tudni? És egyáltalán, mennyit vásároltak ezekből az európai adófizetők pénzén? Utánajártunk!
A francia alkotmánytanács elfogadta az egészségügyi dolgozók kötelező koronavírus elleni védőoltását és azt is, hogy bizonyos intézményekbe védettségi igazolvánnyal lehet csak belépni. A kötelező tíznapos karantént ugyanakkor túlzott szabadságkorlátozás miatt elutasította.
Falus Ferenc az Azonnali kérdésére azt mondta: a járványhelyzet állandóan változik és most a gyorsabban terjedő delta variáns miatt rosszabb, ezért javasol most szigorúbb óvintézkedéseket. A volt tiszti főorvos szerint a fertőzöttek számát tekintve már túl vagyunk az optimális mélyponton, egy felvonulás pedig kisebb kockázattal jár, mint ahol az emberek állnak egymás mellett, ráadásul a Pride-on kevés vidéki vett részt.
Emily Skala 33 évig volt a Baltimore Szimfonikus Zenekar első fuvolistája – szerinte a közönség és a zenekar adományozóinak nyomására távolították el őt a zenekarból, ahol amúgy is csak a megfelelő alkalomra vártak már egy ideje, hogy ezt megtehessék.
Sem az elsőáldozások, sem a bérmálások megtartását nem javasolja a katolikus egyháznak az ír állam, miközben – létszámkorlátozásokkal – szinte minden más eseményen gond nélkül részt lehet venni.
A járványkezelésért felelős Robert Koch Intézet alá tartozó Stiko szerint jelenleg nincs elég adat, ami alátámasztaná, hogy a 18 éven aluliakat is be kéne oltani.