Hétfőről keddre kilencen haltak meg, így összesen már 47 áldozata van a betegségnek Magyarországon: grafikonokon mutatjuk, hol áll a járvány itthon.
Ne most bízzuk el magunkat, de óvatosan reménykedni lehet: több nyugat-európai ország is elkerülte az olasz példát, mégis, a szigorú intézkedések miatt már kezd ellaposodni a járványgörbéjük: sokan úgy számolnak, április közepe után elkezdődhet az országok újranyitása. De mit kell ahhoz tenni, hogy ne dőljön össze a kártyavár, és ne robbanjon be újból a járvány? Kitekintés.
A német közéletben is vitatott, hogy szükségesek-e a jelenlegi szigorú intézkedések a járvány megfékezésére. Orvosok, közgazdászok ki is dolgoztak egy alternatív javaslatot, miként lehetne megindítani lassan a visszatérést a normalitásba.
Az intézmények vezetőinek eddig maguknak kellett dönteniük pontatlan, vagy ellentmondó információk alapján, olyan is volt, hogy a járványügyi hatóság nem tudta, mire utasított az EMMI.
1992. április 6-tól kezdődően a bosnyák fővárost négy évig tartották folyamatosan ostrom alatt a szerbek. Hogyan vészelték át Szarajevó lakói a mindennapokat, az izoláltságot, az élelmiszerhiányt és a különböző járványokat? És mi a helyzet most, hogy a koronavírus miatt újra kijárási tilalom van?
A magyar kormány 200 ezer maszkot küldött Szerbiának, és 100 ezret Horvátországnak a koronavírus elleni harcban.
Hogyan kell ápolniuk a bentlakásos szociális intézményeknek az enyhe tüneteket mutató koronavírus-fertőzötteket? Milyen lépéseket kell tenniük a megelőzés érdekében? És mi az, amit katasztrófahelyzetben sem tehetnek? Megérkezett az Emmi koronavírusos eljárásrendje.
Ezt 2024-ig fokozatosan juttatják el a nyugdíjasokhoz, de ezen felül a kormány újraindítaná a most leállt ágazatokat, beruházásokat és vállalkozásokat támogatna, cserébe 1-ről 2,7 százalékra nő a költségvetési hiány.
Koronainfó: ismét itt van grafikonokkal és a legfontosabb információkkal minden, amit tudnod kell a koronavírus-fertőzés hazai állásáról.
A szociálkonzervatív lengyel kormánypárt ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus-járvány ellenére is az eredetileg kitűzött napon, május 10-én tartsák az elnökválasztást. Méghozzá levélszavazással.