A brit Peter Daszak a legelsők között volt a tudósok közül, aki kizárta a laborszívárgás-elméletet. Daszak elismert virológus, részt vett a kínai koronavírus eredetét vizsgáló bizottságban is, azonban hétfőn váratlanul visszavonult a bizottsági munkájától.
A koronavírus-járvány miatt egy évvel elcsúsztatott olimpiát anno még úgy reklámozták, hogy az a világjárvány feletti győzelem bizonyítéka lesz.
Az indiai tagállamokat a központi kormányzat versenyre késztette a magánszektorral annak érdekében, hogy több gyártó települjön Indiába. Az eredmény a szegényebb tagállamokban fellépő vakcinahiány lett – a második hullám kellős közepén.
Erről a házigazda Katar kormánya döntött. Szerintük csak így lehet biztonságosan teltházas meccseket tartani.
A kérdés, hogy a koronavírus különböző variánsai vagy a vakcina gyenge felépítése miatt nem érte el a WHO által előírt 50 százalékos hatékonyságot. Ha az előbbi, akkor a többi mRNS-vakcina hatékonysága kapcsán is kérdések merülhetnek fel.
Az Ipsos kutatása szerint a kormányzati kommunikáció volt a magyarokra nagy hatással akkor, amikor karácsonykor kerültük a szeretteinkkel való találkozást, és akkor is, amikor a legrosszabb járványügyi helyzetben nem tartottuk be a védekezési szabályokat.
Néhány európai ország, mint Franciaország vagy Görögország fel is oldott már minden utazási korlátozást az USA-val szemben.
Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy Amerikában és az EU-ban is engedélyezzék a subunit-vakcináját.
Szó lesz benne a minimálbérről, a hitelmoratóriumról és a migrációról is. A csak védettségi igazolvánnyal rendelkező újságírók számára rendezett csütörtöki kormányinfót rendhagyó módon a miniszterelnök tartja.
Az Európai Parlament szerdán megszavazta a hivatalos kommunikáció szerint a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások enyhítéséről, valójában azok fenntartásáról és egységesítéséről szóló rendeletjavaslatot, így már csak a tagállami kormányokon múlik, hogy júliustól ezen rendszer alapján mehetünk-e külföldre nyaralni. Elolvastuk a rendeletet, 5+1 pontban összefoglaljuk a lényeget.