Ha igen, mivel oltottak? Ha nem, miért nem oltattad még be magad? Nem reprezentatív felmérés az Azonnalin!
A cél az lenne, hogy a tagállamok teljes munkaidőben a jövő kihívásaival foglalkozó minisztereket nevezzenek ki – ettől azonban még nagyon messze vagyunk.
Magyarország még mindig EU-első a beadott vakcinák számát illetően, Románia durván lemaradt és ezen még Drakula sem fog segíteni. Kelet-Közép-Európa többi államában jól halad az oltás, a legrosszabb helyzetben még mindig Ukrajna van. Akiknek van, azoknak jó hír viszont, hogy több szomszédos országba már a magyar plasztikkártyával is átmehetünk.
A számok alacsonyabbak a hivatalos adatoknál, de a kórházba kerültek körében a halálozási arány siralmasan magas.
Jelenlegi tudásaink szerint a koronavírus ellen évente kell beoltatni magunkat, mivel az eddig kifejlesztett vakcinák valahol 6 és 12 hónap között nyújtanak védelmet. De miért nem elég, ha csak egyszer oltanak be bennünket? Akkor most rosszak a vakcinák? Van-e rá esély, hogy lesz olyan vakcina, ami örökre védelmet nyújt? Utánajártunk a téma szakértőivel.
Szombattól korlátozás nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között, jelentette be Szijjártó Péter. Ausztriával és Szlovákiával azonban nincs még ilyen megállapodás.
Holland kutatók szerint a Pfizer-BioNTech vakcinája kétségkívül hatásos a koronavírus ellen, de átprogramozza az immunválaszokat. Ijesztően hangzik? Egyáltalán mit jelenthet ez? Szakértőket kérdeztünk.
A kormányzati álláspont értelmében a PCR-teszt eredménye soha nem nyújt akkora bizonyosságot, mint a beadott oltás. Május végétől biztosan lehetnek lakodalmak, és lehet, hogy koncertek és konferenciák is. Ez volt a kormányinfón!