A TizenX egy tagja Gődény György szerint ráhívta a gyámügyet, hogy vegyék el tőle a gyerekeit a „vírustagagadó magatartása” miatt, amivel veszélyezteti őket. A TizenX elnöke szerint ők nem foglalkoznak „Gődény munkásságával”.
Így már összesen négy különböző készítmény használatát engedélyezte az uniós szerv. A Johnson&Johnson áprilisban kezdheti el szállítani a vakcináit, amiből elég mindössze egy oltás is elég a hosszútávú védelem kialakításáért.
Ápolót, orvost és egészségügyi kapacitást kérnének Gyurcsány Ferencék külföldről.
Miért aggályos alkotmányjogi szempontból a veszélyhelyzet bevezetése? Mit kellene tenniük az ellenzéki parlamenti képviselőknek, és mit tehetnének az állampolgárok? Van-e mércéje annak, hogy meddig tarthatók fenn a jogkorlátozások? Karsai Dániel jogásszal, alkotmányjogi és emberi jogi ügyekre szakosodott ügyvéddel beszélgettünk a veszélyhelyzet bevezetésének első évfordulóján.
Az orosz vakcina Csehországban is feszültségeket kelt: Miloš Zeman elnök szerint emberek haláláért felelősek az állami szerveknek a Szputnyik engedélyezését elutasító vezetői.
A kijárási tilalmat egy órával korábbra, este tízre viszont előrehozzák.
A favipiravir nevű szert a Covid-megbetegedések tüneteire már régen engedélyezte az OGYÉI, és már receptre is kapható. Mindenhova, rövid időn belül szállítanak belőle, viszont van olyan vidéki háziorvos, aki a számítógépes rendszere miatt felírni még nem tudná. A japán Fuji gyógyszerét Magyarországon az Egis április óta fejleszti, január óta pedig tömegesen gyártja.
A délkelet-ázsiai ország 18 milliárd forintra rúgó bevételt vár a karanténjukat luxuskörülmények között, jachton töltő turistáktól.
Szombaton ismét több ezren vonultak utcára az osztrák fővárosban a járványügyi szabályok ellen. A rendezvény főszónoka a szabadságpárti Herbert Kickl volt, aki „egészségügyi apartheidnek“ nevezte Izrael sikeres oltási politikáját. Szerinte se oltásra, se lockdownra nincs szükség. A tüntetők este megostromolták az egyik biztosítótársaság székházát.
Legalább két hétig Temesvárra be- vagy onnan kiutazni csak indokolt, igazolt esetben lehet, bezárták az iskolákat, vendéglőket, fitnesztermeket. A város német polgármestere szerint azért rosszak a számok, mert csak ők tesztelnek rendesen. A helyi vendéglátósok viszont azt mondják: bezzeg mikor a polgármester kampányolt, akkor nem voltak járványügyi szigorítások.