Markus Söder bajor kormányfő szerint nem helyes, hogy az Európai Uniót megkerülve akarja Budapest engedélyeztetni az orosz vakcinát. De vajon miért száll bele Budapestbe annak a CSU-nak az elnöke, amely párt eddig mindig biztos szövetségese volt a Fidesznek?
Arról, hogy utána mi jön, február közepén döntenek – oltóanyagok kellenének és kevesebb fertőzött, hogy változzon valami. Gulyás Gergely szerint a tömeges üzletnyitás nem polgári engedetlenség, a kinyitó vendéglátósokat és vendégeiket is büntetni fogják.
A független képviselő a budapesti orosz nagykövetség előtt tüntet, egyedül – azért, mert egy orosz diáknak a járványra hivatkozva a rendőrség ezt megtiltotta. Az Azonnali a rendhagyó demonstrációról az esemény előtt kérdezte Bencsiket.
Ugyanolyan szárazjeges módon szállítható, mint a Moderna vagy a Pfizer vakcinája, ugyanazokat a mellékhatásokat produkálja, de több más betegség mellett kockázatosabb a használata, mint a két másik oltásé. Összehasonlítottuk a két amerikai, a kínai és a Szputynik V vakcinát!
Egy lombardiai kórház elhunyt covidos betegeiről szóló aktáiban számos esetben azzal szembesültek a nyomozók, hogy a betegek állapota hirtelen drasztikusan, megmagyarázhatatlanul romlani kezdett.
Nem akarunk kötelező oltást, nem csökken a vakcinát elutasítók száma egy új, fiatalokra és középkorúakra nézve reprezentatív közvélemény-kutatás szerint. A megkérdezettek kétharmadának van fenntartása a vakcinával, de az oltáshoz kötött privilégiumokat és az ingyenpénzt is mereven elutasítják.
A gyógyszergyártó szerint az EU kötött velük túl későn szerződést, az EU szerint ők viszont rengeteg pénzt adtak az AstraZenecának, hogy ilyen ne fordulhasson elő.
Bezzeg Románia: keleti szomszédunknál már javában elkezdődtek a lazítások, igaz, nem mindenhol, és nem is egyformán. A székelyföldi megyék zöld zónának számítanak, azaz itt akár estig is lehet kocsmázni, míg Kolozsváron és Temesváron csak a teraszokra lehet kiülni. Mutatjuk, hogyan néz ki mindez!