A Fidesz évtizedes sikerének két alapeleme a folyamatos gazdasági növekedésből fakadó életszínvonal emelkedés és a kommunikációs tér teljes uralása. Most mindkét fronton komoly kihívásokkal néz szembe Orbán Viktor. A Fidesz által csúcsra járatott „cirkuszt és kenyeret” stratégiához most a kenyeret kölcsönből kapják a választók, míg a cirkuszban, ha átmenetileg is, de nem a Miniszterelnöki Kabinetiroda a műsorigazgató.
Miközben a német kancellár és a bajor miniszterelnök azt szeretnék, hogy a járványra tekintettel az idei szezonban ne induljanak el a síliftek, Ausztria nem akar lemondani egyik legfontosabb bevételéről, a síturizmusról. Róma már határzáron gondolkodik, ha mégis beindul az osztrák síszezon. Ausztria azonban nem az egyetlen európai ország, ahol már idén is lehet síelni. Mutatjuk, hol nem hallgatnak Berlinre és Rómára!
Plenković minden bizonnyal feleségétől kapta el a vírust, így most további tíz napig karanténban lesz, de egyelőre jól érzi magát.
Erről számolt be az ENSZ segélyezésért felelős vezetője, aki jövőre 35 milliárd dollárból akar segíteni a rászorulókon.
A konstancai román ortodox érsek megint nagyban tesz a járvány miatt elrendelt korlátozásokra, és a híveinek is van jó magyarázata arra, hogy miért nem kell aggódni.
Nem kötelező, de mindenkinek lesz lehetősége december első hetétől Ausztriában a koronavírus-tesztelésen részt venni. Sebastian Kurz szövetségi kormánya egységes tesztelést szeretett volna, de több tartomány is, így többek között Bécs városa, már december elején megindítja a teszteléseket, nem várja be a Kurzék által kidolgozott menetrendet. Hol, hogyan és mikor tesztel nyugati szomszédunk?
Napi több, mint négyezer új fertőzést regisztrálnak Horvátországban. A zágrábi kormány ezért a járványügyi szigorítás mellett döntött: szombattól minden étteremnek, bárnak be kell zárnia. Emellett meghosszabbítják az iskolai szüneteket.
Erre az Európai Gyógyszerügynökség hívta fel a figyelmet, miután látókörébe került több gyanús eset.