Olaszország után a lengyelek is meglépték az utcai maszkviselést: a szigorú rendelkezés válasz a csütörtökön rekordot döntő fertőzésszámra.
Az olasz kormány elrendelte, hogy csütörtöktől kötelező a szabadban is szájmaszkot hordani egész Olaszországban más emberek közelében. Dél-Tirol az autonómiájára hivatkozva nem hajlandó alávetni magát Róma akaratának.
Így a világ népességének majdnem tíz százaléka lehet kénytelen megélni kevesebb, mint havi húszezer forintból a Világbank előrejelzése szerint.
A kedd délután elfogadott törvény tartalmazza a Magyar Orvosi Kamara követeléseit, de azokon messze túlmutatóan alakítaná át az egészségügyet. Az Azonnali szakértőkkel járta körbe a felmerülő legfontosabb kérdéseket.
Továbbra sem látni, hogy mikor lesz a trendforduló: egyre több a fertőzött, a tesztkapacitást egyáltalán nem növeljük, és sajnos egyre többen vesztik életüket a koronavírus miatt.
A koronavírus-tesztek majdnem 15 százaléka jött vissza pozitívan hétfő óta, pedig továbbra is keveset szűrünk. Ennyien még nem haltak bele a koronavírusba egy nap alatt Magyarországon.
Az ír kormányfő az egészségügyi szakemberek tanácsai helyett az üzleti élet szereplőire hallgat.