Azt hiszed, hogy az Európai Tanács júliusi ülésén minden akadály elhárult a közös EU-s hitelfelvétel elől? Nagyon nem, ugyanis a hitelfelvételt számos tagállam parlamentjének, így a magyarnak is jóvá kell hagynia. Brüsszeli körökből most az szivárgott ki, hogy Orbán újra azzal zsarol: megfúrná az ötletet azért, hogy ne lehessen az EU-s pénzek kifizetését jogállami feltételekhez kötni. Mi lehet még ebből? Utánajártunk!
Az amerikai alsóház elnöke szerint őt felültették, amikor a koronavírus ellen bevezetett szabályokat megszegve vágatta le a haját. De lemondhat-e emiatt Pelosi, és állhat-e politikai megrendelés az ügy mögött?
Igaz, többet is tesztelünk, mint tavasszal bármikor.
A politikus közölte, hogy „ezt csatát is megnyerem“. Orvosai szerint állapota kielégítő, nincsenek komolyabb tünetei. Ellenfelei is mihamarabbi felgyógyulást kívántak neki.
Ellehetetlenült munkába és iskolába járás, családok szakadtak szét. Van iskola, ahová a tanárok nem tudnak átjárni tanítani, máshol a diákoknak kellene hatvan kilométert kerülniük, hogy bejussanak az iskolába. Hiába szabad elvileg ingázni a koronavírus miatti határlezárások alatt is, ha alig van nyitva határátkelő Szlovákia felé.
Az osztrák egészségügyi miniszter bejelentette: januártól szerinte megindulhatnak a kínai koronavírus elleni oltások. Az ellenzéki FPÖ elnöke rögtön szólt is: semmiképpen sem fogja magát beoltatni, inkább kampányba kezdenek a korlátozások és az oltás ellen.
Mennyire árnyékolta be a koronavírus a tanévkezdést? Mennyire oké a diákoknak, hogy egész nap maszkot kell hordaniuk? Miben lettek korlátozva? És mit szólnak ahhoz az ötlethez, hogy reggel 8 helyett 9-kor kezdődjön az iskola? Budapesten kérdeztünk körbe. Videó!
Az Orbán-kormány által hozott beutazási korlátozások kiborították a szlovákiai magyarokat. A pártjaik a magyar kormányhoz fordulnak.