Fico évtizedes barátja, a pártja részvényesének és pénztárosának tartott oligarcha azonban külföldön tartózkodik, és nem is szándékozik hazajönni.
Július közepén befejezte a munkáját a korábbi bécsi jobboldali kormány korrupciós és személyzei ügyeit vizsgáló bizottság. Noha eredetileg csak az Ibiza-videóra koncentráltak volna, a vizsgálatok során főleg Sebastian Kurz néppárti kancellár maga és emberei kerültek egyre inkább előtérbe. Miközben pénzügyminiszterénél házkutatás is volt, Kurz ellen hamis tanúzás miatt indult nyomozás. A jogi kérdések majd bíróságon dőlnek el, de kérdéses, mit tudott politikailag elérni a vizsgálóbizottság. És lehet-e összevetni a magyar helyzettel az osztrákot?
Az idei jelentés a magyar korrupcióval foglalkozik kiemelten. Ez nem jelenti, hogy minőségében jobb lesz, mint a tavalyi, viszont alapjául szolgálhat a magyar helyreállítási terv visszadobásának és a jogállamisági mechanizmus megindításának is.
Márki-Zay Péter sok dologban nem ért egyet azzal a hatpárti ellenzékkel, aminek a vezetésére miniszterelnök-jelöltként vállalkozik: nem tetszik neki a többkulcsos adó, a közmunkás minimálbér és a gyónási titok feloldásának ötlete sem. Szerinte egyedül a Momentum gondolja komolyan az elszámoltatást, az ellenzéki pártok pedig rá sem hederítenek, hiába könyörög nekik. De akkor mit keres egyáltalán az összefogásban? Képviselne-e miniszterelnökként olyan programot, amivel nem ért egyet, és távozna-e a közéletből, ha az ellenzékkel együtt ő is bukna 2022-ben? Nagyinterjú.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom által szervezett konferencián az is kiderült, hogy hogyan lehetne elszámoltatni egy kormányváltás után a NER közpénzlopó bűnözőit.
Az egykori szabadságpárti alkancellár ellen kenőpénz elfogadása miatt a héten kezdődött perben nem lesz pénteken ítélet, mert az ügyészség további tanúkat akar meghallgatni, valamint egy másik pénzadományra is fény derült. A tárgyalást augusztusban folytatják majd.
A pénzt egy pezsgő díszdobozában adta át egy oligarchán keresztül Pellegrininek egy azóta korrupció vádjával letartóztatott vállalkozó – legalábbis ő ezt vallotta a rendőrségnek.
Heinz-Christian Strache a vádak szerint pártadományokért cserébe akarta volna elérni, hogy vegyék fel az egyik bécsi magánklinikát az államilag is támogatott kórházak közé. Akár öt év szabadságvesztést is kiszabhat a politikusra a bécsi bíróság.