Románia
Belháború az ALDE-ban: Verhofstadtot hazugozzák a románok
Belháború az ALDE-ban: Verhofstadtot hazugozzák a románok

A liberális vezető szerint elindult a román ALDE kizárása a pártcsaládból.

„Úgy néz ki az egész, mint egy szürreális, rossz mese” – Szőcs Petra az új filmjéről az Azonnalinak
„Úgy néz ki az egész, mint egy szürreális, rossz mese” – Szőcs Petra az új filmjéről az Azonnalinak

Szőcs Petra első nagyjátékfilmjét, a Dévát Nemes-Jeles László Napszálltájával együtt mutatták be a Velencei Biennálén. Az erdélyi gyerekotthonban játszódó film egy albínó kislány és egy Budapestről érkezett nevelő közötti viszonyról és egy árulástörténetről szól. A filmet a héten vetítik először Magyarországon. Szőcs Petra elmondja az Azonnalinak, milyen volt rohamtempóban kevés pénzből filmet csinálni, hogyan találtak véletlenül szereplőket, és miért pont Déva. Interjú.

Márpedig a Wizz kész több járatot indítani Erdélybe, ha fizeti az állam
Márpedig a Wizz kész több járatot indítani Erdélybe, ha fizeti az állam

A balkáni útvonalakhoz hasonló mintára benne lenne a magyar fapados légitársaság az erdélyi-székelyföldi vonal erősítésében, bár Gulyás Gergely a kormányinfón azt állította, hogy ettől a cég eddig elzárkózott.

Ésik Sándor
Miért szeretik ennyire Orbán Viktort a székelyek?

A Lajtától keletre semmi sem emlékeztet annyira Svájcra vagy Tirolra, mint a Székelyföld. Összetartó, egy szokást követő nép honának tűnik, amely tudja, hogy a megmaradásának záloga a szokásainak, életmódjának megtartása.

A háttérbe szorított Sógor Csaba piszkálgatni kezdte az RMDSZ-t
A háttérbe szorított Sógor Csaba piszkálgatni kezdte az RMDSZ-t

Az erdélyi párt EP-listáján nem befutó helyre került EP-képviselő úgy véli, hogy túl nemzeti volt, és ezzel szembement a RMDSZ irányával, ezért került háttérbe. Közben az RMDSZ nem fogja támogatni az újabb kormányátalakítást, egyrészt, mert fölösleges, másrészt, mert lehetséges, hogy a szocdemek népszerűségének zuhanása kihathat a magyar párt EP-választási eredményeire is. Sógor szerint az RMDSZ eleve közösen kormányoz a PSD-vel.

A román igazságügyi miniszternek mennie kell, mert nem sikerült megmenteni Dragneát
A román igazságügyi miniszternek mennie kell, mert nem sikerült megmenteni Dragneát

Most már nagyon-nagyon sok miniszter távozott Romániában két és fél év alatt. Most is megy három. Kettő Brüsszelbe, a harmadik meg azért, mert nem tudta a román igazságügyet a szocdem pártelnök érdekeire szabni.

Az erdélyi magyarok úgy viselkednek, mintha nem lennének román állampolgárok! Cătălin Ivan az Azonnalinak
Az erdélyi magyarok úgy viselkednek, mintha nem lennének román állampolgárok! Cătălin Ivan az Azonnalinak

Mi a baj azzal, hogy a romániai magyarok ki akarják tenni a magyar zászlót? Mit kéne tanulnia Orbán Viktortól a román politikusoknak? Az Azonnali meginterjúvolt egy igazi „magyarfaló” román EP-képviselőt, aki arról lett híres, hogy Dan Tanasăval együtt irodát nyitott a székelyföldi románok ellen elkövetett állítólagos visszaélések miatt. De milyen Európát szeretne Cătălin Ivan?

Újabb amerikai rakétavédelmi rendszert telepítenek nyáron Romániába
Újabb amerikai rakétavédelmi rendszert telepítenek nyáron Romániába

A THAAD kódnéven futó fegyverrendszer a deveselui NATO-bázis feladatait fogja átvenni rövid időre.

Elárulták az Európai Szocialisták, miért rágtak be a román szocdemekre
Elárulták az Európai Szocialisták, miért rágtak be a román szocdemekre

Tényleg a román jogállamért aggódnak, és nem az a politikai számítás vezérli őket, hogy a Néppárt is felfüggesztette a Fideszt, írták az Azonnalinak.

Egyre közelebb vannak a román szocdemek ahhoz, hogy kirúgják őket az európai pártcsaládjukból
Egyre közelebb vannak a román szocdemek ahhoz, hogy kirúgják őket az európai pártcsaládjukból

Az európai szocialisták jelezték, hogy „befagyasztották a kapcsolatot” a román PSD-vel, amely ezt csak az EP-kampánynak tudja be.

53 54 55 56 57