A kommunista eszmékkel szimpatizáló Károlyit, vagy inkább a hithű kommunista Kun Bélát lehet kárhoztatni a Tanácsköztársaság idején elkövetett bűntettekért? Fej vagy írás.
Hihetetlen, de igaz: már az ókori görögök is kísérleteztek mesterséges hangok előállításával. Amit ma sokan egy play gomb lenyomásával azonosítanak, az valójában ugyanolyan komplex művészet, mint klasszikus zenét játszani. Elmondjuk, miért.
2018-ban ritkán van értelme cikket írni mozgóképről, de néha vannak kivételek: a Fülledt utcák ugyanis nem csak sorozat, hanem fejtágítás is. Még feminista szemszögből is bárki sarokba térdepeltetése nélkül be tudja mutatni, hogyan futott be az utcáról indult New York-i pornóipar.
Bűnös-e Károlyi, mert beengedte az országba a megszálló antant erőket? Tényleg mindent megtett a vörös gróf, hogy Magyarország kikecmeregjen szorult helyzetéből? A Károlyi-kormány előtt álló lehetetlen küldetést elemzik a megújult Fej vagy írás történészei.
Mi volt a szerepe Tisza Istvánnak Károlyi felemelkedésében, és milyen belső politikai válság vezetett ahhoz, hogy a vörös grófként is ismert Károlyi legyen a válasz a problémákra? Itt a Fej vagy írás második évada, amelyben több rövid videóban foglalkozunk ellentmondásos történelmi alakjainkkal.
Megérdemli, csak úgy mint Piłsudski! Lehetne még nagyobb is! Tükrözi a lengyel társadalom lelkiállapotát. Ilyesmiket mondtak az Azonnalinak azok a lengyelek, akiket a Varsó egyik központi terén frissen felállított Lech Kaczyński-szoborról kérdeztünk. Lévén ikertestvérek, tulajdonképpen a PiS-elnök Jarosław Kaczyńskit is ábrázolja a mű, nemcsak a volt elnököt. Videó!
Szombaton Párizsban az Invalidusok kertjében az első világháború több francia tábornokára emlékeznek – köztük arra a Philippe Pétain marsallra, aki 1940 után egy németekkel kollaboráló államot tartott fenn. Bár Jacques Chirac 1995-ben szakított a Pétain-kultusszal, Macron elnök most nem lát ebben semmi kivetnivalót.
Idén ősszel ünnepli Ausztria száz éves köztársaságát. De van-e értelme Ausztriának, ha csak a köztársaságot látjuk? Ausztria ma is több, mint egyetlen nemzet köztársasága – ez pedig inkább érthető a Habsburgok, mint a köztársaság felől. Hogy ma is van Ausztriánk, sokkal inkább köszönhetjük a habsburgistáknak. És a kommunistáknak.