A hír kedden este jelent meg a lengyel kormány oldalán. Az Egyesült Államok kezelésébe adják a gépeket, cserébe használt amerikai vadászgépeket kérnek, amiért egyből fizetnének.
Nagyezsda Tolokonnyikova nem meri felfedni hol él, így adott interjút a Guardian brit lapnak, szerinte a börtönben saját bőrén tanulta meg, hogy viselkednek a diktátorok.
Matteo Salvini pár éve még Vlagyimir Putyint ábrázoló pólóban pózolt, most úgy gondolta, jó ötlet lesz elmenni a lengyel-ukrán határra. Nem volt.
Akárcsak a történelem korábbi periódusaiban, Oroszország agressziója felszabadítja a Nyugat erejét, ezzel elérve, hogy Európában az európai biztonsági rend kérdéséről való gondolkodás felgyorsuljon. És bár a Nyugat még nem alkalmazta összes eszközét, eddigi válaszsorozata az agresszióra még erősebbnek tűnik, mint korábban.
Ellenzéki tüntetés kezdődött vasárnap délután öt órakor a köztévé előtt az orosz propaganda elleni tiltakozásul.
A házelnök már eddig is többször tanúbizonyságát tette nagyvonalúságának az ellenzékkel szemben. Itt az újabb példa.
Annak ellenére, hogy Ukrajna eddig sikeresen ellenállt, még korai orosz vereségről beszélni – katonai értelemben. Ahogy az idő halad előre, a háború Oroszországnak egyre nagyobb veszteségeket generál mind katonai, mind gazdasági szempontból. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Putyin ezt a háborút katonailag elveszíti – egy Csecsenföldön és egy Szíriában már működő, a genfi egyezményeket sértő taktikával próbálhat magának szerencsét csikarni.
Golyóálló mellényeket és védősisakot kértek az ukránok a magyar kormánytól, kategorikus elutasítás volt a válasz – tudta meg az Azonnali.
Nem csak bombatámadásokban estek áldozatul Ukrajnában gyerekek, több esetben orosz fegyveresek lőttek le kiskorúakat, köztük egy néhány hetes csecsemőt is.