A magyar bővítési biztosjelölt simán átment a jogi szakbizottság rostáján, csütörtökön jöhet a nyílt parlamenti meghallgatása. Az új román jelöltet is átengedték, a franciánál nagyon rezeg a léc.
Viorica Dăncilă, a megbuktatott szocdem miniszterelnök szerint az ő dolga jelölni valakit Von der Leyen brüsszeli csapatába, Klaus Johannis jobboldali államfő viszont úgy látja, az ügyvezető kormánynak nincs erre legitimitása. Csakhogy erről a román alkotmány sem fogalmaz egyértelműen, és november 4-ig biztos nem lesz új kormánya a szomszédunknak.
Ha Angela Merkel lezárja a határokat 2015-ben, bevándorlók százezrei ragadtak volna a Keletiben, szóval Orbán inkább mondjon köszönetet neki kritizálás helyett, érvelt a leköszönő bizottsági elnök.
A román, a magyar és a francia biztosjelöltek bukása miatt a Juncker-bizottság még decemberig túlórázhat, a korrupciógyanús ügye miatt megbuktatott francia biztosjelölt pedig a lenézett magyarokkal és románokkal került egy szégyenpadra. De von der Leyen csuklóztatja-e Macront, vagy a Néppárt és a szocdemek fogtak össze az Európai Parlamentben a liberálisok ellen?
Azzal, hogy két női jelöltet is megbuktatott az Európai Parlament, felborult az új bizottságban a nemi egyensúly. Szerinted ki legyen a magyar női jelölt? Szavazz!
A második meghallgatás után a EP-szakbizottsága visszautasította a belső piaci portfólióra jelölt Sylvie Goulardot, aki korábban EU-s pénzeket szabálytalanul használt fel.
Míg a lengyel Janusz Wojciechowskiről kiderült, hogy csak azért beszélt mellé, mert nem tudott angolul, a francia Sylvie Goulard mögött komolyabb korrupciós vádak is állnak. Sőt, az Európai Néppárt még portfóliója egy részét is elvenné tőle, egyesek szerint így állva bosszút a Manfred Weber jelölését blokkoló Macronon. Túlélheti a francia jelölt a meghallgatásokat? Elmagyarázzuk, min múlik mindez.
Várhelyi Olivér uniós szakdiplomata a magyar kormány új jelöltje a jogi bizottsági meghallgatáson kétszer is elbukó Trócsányi László helyett. De mit szólnak mindehhez az EP-be kijutott ellenzéki képviselők? Vállalhatónak tartanák Várhelyi jelölését? Jó bővítési biztos lenne belőle? A DK, a Momentum, az MSZP és a Jobbik politikusainál is rákérdeztünk erre.
Bemutatjuk, ki lehet az új magyar uniós biztos: diplomata, ő vezeti Magyarország az EU-hoz rendelt képviseletét és több mint húszéves uniós tapasztalattal bír.