Már a 18. század végén sem feltétlenül tűnt jó ötletnek elektorok útján választani az amerikai elnököt, mára pedig csak a politikai számítások tartják fenn a rendszert, amelyben kódolva van a kisebbség akaratának győzelme a többség felett – és ahogy négy éve, úgy most is csak ez adhat esélyt Donald Trump győzelmére. Amerika választ, mi pedig elmondjuk, hogyan!
Éppen olyan államok számítanak az idei amerikai elnökválasztáson imbolygónak, amelyekben sok spanyolajkú szavazó él. A fehérek után ma is ők alkotják a legnagyobb csoportot, megelőzve a feketéket, azaz nem mindegy, hova szavaznak. Hátterük annyira sokféle, hogy nem lehet a „latinokat” az egyik vagy másik táborhoz kötni.
Bár Donald Trump sokaknak nagyon furcsa embernek tűnik, az Egyesült Államok története során jópár nála is különösebb figura megfordult már az elnöki pozícióban. Van köztük egykori hóhér, egy hónapig hivatalban levő és olyan is, aki beszorult a Fehér Ház fürdőkádjába.
Sok képviselő bajban lenne, ha választania kéne, van, aki pedig egy főtt tojást sem bízna Trumpra.
Habár szinte az összes közvélemény-kutatásban a demokrata Joe Biden vezet a republikánus Donald Trump előtt, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt akár 2016 is megismétlődhet. A demokrata jelöltre akár milliókkal többen is szavazhatnak, ha az Elektori Kollégium végül a republikánus jelöltet választja meg.
Az elnök tanácsadói állítólag már hetek óta dolgoznak egy olyan stratégián, amivel ráfoghatják a Demokratákra, hogy azok „ellopták a választást”.
Akár veszít, akár győz Trump, mind a republikánus, mind a demokrata oldal kész lehet a polgárháborúra. Egy amerikai polgárháború a BLM-mozgalomhoz hasonlóan gyűrűzne be Európába, de végső soron az egész mai világpolitikai helyzetet rajzolná át veszélyesen. Megpróbáljuk felvázolni, hogyan.