A GETTR névre hallgató platform készítői szerint a cancel culture, a közösségi médiaóriások ellenében és a józan ész, valamint a szólásszabadság védelme mellett jött létre. Maga Trump még nem regisztrált, de a GETTR fejlesztői szeretettel várják.
Így fellélegezhetnek a londoni City bankjai: csak az Egyesült Királyságban kell továbbra is adózniuk, külföldi leányvállalataik országában nem.
Miközben a Venezuelát valamennyire stabilizáló Nicolas Maduro ellen már nemcsak az eddigi ellenzéke, hanem a chavezista baloldal is lázadozik, az autoriter elnök egyre jobban egyensúlyoz. Olyannyira, hogy ellenfeleivel akár még tárgyalni is hajlandó lenne.
A Pennsylvaniai Legfelsőbb Bíróság szerint nem is lehetett volna szexuális zaklatásért vádat emelni a komikus ellen, így szabadon kell engedni.
Nagy-Britannia esetében viszont nem enyhítenek a beutazási szabályokon a koronavírus delta-variánsa miatt.
Zeynep Tufekci hálózatkutató legutóbbi munkájában összeszedte, mennyi is pontosan a bizonytalanság a vuhani koronavírus-kitörés és a kórokozó eredete körül. Például Kína és a nyugati hatalmak is végeztek már emberre is veszélyes koronavírusokkal veszélyes kísérleteket, miközben a biztonsági előírásokat számos labor rendre megszegte. Szerinte ez nem lehet világpolitikai, hidegháborús kérdés, a laborok biztonsága mindenkinek egyaránt fontos a világon.
A Black Lives Matter-mozgalom kitermelte saját ellenzékét a városban: a brooklyni polgármester, Eric Adams szerint a tavaly George Floyd halála miatt tüntetőknek alapvetően igazuk van, de a külvárosi bűnözés és fegyveres erőszak ugyanakkora probléma, mint a rasszista rendőr.