Ehhez azonban az oltási kampányba igencsak bele kell húzni, ugyanis jelenleg 3,3 millió román állampolgár kapta meg az első adag oltását.
Március végén többek között a pedagógus-szakszervezetek színe-java azon aggódott, hogy ha a kormány kinyitja az iskolákat április 19-én, az intézmények fertőzési gócpontokká válnak. A nyitás – még ha csak részlegesen is – megtörtént, két héttel később viszont csak lassan javuló járványügyi adatokat látni. Önkritikát gyakorolnak-e a nyitást hangosan ellenzők, és mit kéne tenni a teljes oktatási nyitás időpontjához, május 10-hez közeledve? Megkérdeztük.
A kínai vakcina az elölt vírusos technológiával készült.
Egy héten keresztül csak személyi igazolvány felmutatásával bárki beoltathatja magát Pfizerrel vagy Modernával a román katonai kórházakban. Időközben pedig a háziorvosi rendelők is elkezdtek oltani a Johnson&Johnson-vakcinával.
Szombat óta igénybe vehető egy csomó szolgáltatás, de csak védettségi igazolvánnyal. Vannak, akik hetek óta megkapták az oltást, mások igazoltan átestek a betegségen, mégis hiába várják az igazolvány megérkezését. Karsai Dániel ügyvéd segítségével mutatjuk, mit tehetnek annak érdekében, hogy érvényesítsék a jogaikat.
2022 végéig összesen 500 millió adag vakcinával száll be a Moderna a szegény országok vakcinához jutását segítő COVAX-egyezménybe, de most az a 20 millió vakcina hiányzik, amit India nem szállít le.
Miközben a fővárosban már tömegek tapossák egymást a Pfizerért, a szegregátumokban az információs sivatag akadályozza az oltási hajlandóságot. Sok helyen még most is csúcsra járnak az interneten terjedő konteók Bill Gates mikrochipjétől az egyiptomi hieroglifás-agybénítós történetig. Így látják most a helyzetet a romák közötti oltáskampány szervezői.
Mivel egy sörre, asztalokhoz már ki lehet ülni, de tüntetni nem lehet, ők inkább kiültek asztalokhoz a Kossuth térre.
Úgy néz ki, a Magyarországon élő-dolgozó-beoltott külföldiek nem kapnak hazai védettségi igazolványt, mint azt többen is elmondták közülük az Azonnalinak. Az uniós polgárok ilyen módon való hátrányos megkülönböztetése egyértelműen EU-jogba ütközik, de sem a kormány, sem a belügyminisztérium, sem az operatív törzs nem válaszol az ezt firtató kérdéseinkre.
Szijjártó megegyezett velük, bejelentette. Ahogyan Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtökön fogalmazott, a magyar kormány kétoldalú megállapodásokkal fogja megoldani a határátlépési kérdéseket a járvány alatt és után.