Az ausztrál kormány szerint az EU miatt jut a vártnál jóval kevesebb AstraZeneca-vakcina a szigetországba, míg az Európai Bizottság szerint az AstraZenecánál kellene reklamálni az ausztráloknak.
Romániában az egészségügyi államtitkár szerint egy teljes lockdown sokat segítene a járványhelyzeten, azonban a miniszterelnök bejelentette: nem lesz semmilyen zárás, és csak a teljes nyitás felé tartó járványpolitikát tartja elfogadhatónak.
A Terror Háza szerdai rendezvényén megint Európa sorsáért rettegtek a résztvevők. Szerencsére van javaslatuk: a nyugatiaknak a magyarok kalandozásait kell követniük. De voltak olyan mondatok, amelyek egy föderalista és liberális konferencián is elhangozhattak volna. Az viszont nem derült ki, hogy miért akarnak kevesebb EU-t, miközben éppen azért bírálják, mert nem cselekszik eléggé.
Bár a Valneva-vakcinát érintő klinikai vizsgálatok harmadik, tömeges fázisa még hátra van, az eredmények biztatóak, és a leölt vírust tartalmazó technológia megítélésének is jót tesznek. Letoha Tamás magyarázza el az Azonnalinak, mit kell róla tudni, és mikor kezdhetnek el oltani a franciák oltásával.
Az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök is belebukott a Szputnyik-beszerzésbe, és még az oltás sem kezdődött meg az orosz vakcinával. A szlovák szakemberek információhiányra hivatkozva nem ítélték egyelőre hatékonynak és biztonságosnak.
Ezt a német járványkezelés szakértői-tudományos bázisát adó Robert Koch Intézet közölte.
Hogy az országba való belépéshez kell-e, egyelőre nem tudni.
Összegészében még így is több vakcinát használtak fel Szerbiában, mint Magyarországon.