vakcina
Jön a védettséget igazoló okmány, bár továbbra sem tudni, hogy mire lesz jó
Jön a védettséget igazoló okmány, bár továbbra sem tudni, hogy mire lesz jó

Európa-szerte a schengeni övezet, a határok szabad átjárhatósága lesz az utolsó, amit visszaállítanak, legalábbis a magyar kormány így számol.

Megfejtették, miért rendelt Orbán orosz és kínai vakcinákat is
Megfejtették, miért rendelt Orbán orosz és kínai vakcinákat is

A Neue Zürcher Zeitung szerint Orbánt nem érdeklik az európai szolidaritáshoz hasonló elvont értékek, ha veszélyben érzi a rezsimjét, a magyar vakcinapluralizmus pedig iskolát teremthet.

Szerbia olt a legsikeresebben Európában, de ezt is az ellenzék ellen használja Vučić
Szerbia olt a legsikeresebben Európában, de ezt is az ellenzék ellen használja Vučić

Már több, mint félmillió embert oltottak be a kínai koronavírus ellen Szerbiában alig két hét alatt. Aleksandar Vučić rendszere nyugati, kínai és orosz oltóanyagokat is használ. Hogy ki melyiket választaná, nagyban ideológiai kérdés is. Közben pedig még az oltás kapcsán is össze tudott Szerbia és Koszovó veszni.

Kizárta a leghangosabb, maszkellenes képviselőjét a román szélsőjobboldali párt, mert az a Facebookon élőzte, ahogy cigányzenészekkel mulatozik
Kizárta a leghangosabb, maszkellenes képviselőjét a román szélsőjobboldali párt, mert az a Facebookon élőzte, ahogy cigányzenészekkel mulatozik

A román szélsőjobbos AUR-nak elege lett a botrányokból, amelyek hatalmas sajtóvisszhangot keltettek. A román sajtó szerint már több hete feszült volt a viszony a vezetőségben egyes képviselőket illetően, most pedig az egyik botrányos szenátortól meg is szabadultak.

Csuja László
Miért lenne jó az ivermectin a covid ellen?

Ha egy széles körben használható, a betegség korai fázisban is hatékony gyógyszerrel küzdünk bármely vírus ellen, akkor a vírus mutációs rátájánál gyorsabbak lehetünk, szűkíthetjük a vírus mozgásterét, és javítjuk a vakcinálás eredményességét.

Tízezer forintot adna az MSZP annak, aki beoltatja magát
Tízezer forintot adna az MSZP annak, aki beoltatja magát

A szocialisták ezt utalványként adnák, és az összeget a vendéglátói és a szolgáltatói iparban lehetne elkölteni.

A szlovák miniszterelnök el se tudná képzelni, mi lenne velük, ha az EU-tól nem kapnának vakcinákat
A szlovák miniszterelnök el se tudná képzelni, mi lenne velük, ha az EU-tól nem kapnának vakcinákat

Igor Matovič szlovák jobboldali miniszterelnök a francia Le Monde-nak adott nagyinterjút, amiben keményebb és határozottabb EU-s fellépést szorgalmaz Moszkvával szemben. Szerinte le kellene állítani az Északi Áramlat 2-gázvezeték építését is. Ellenzi, ha egyes tagállamok különutakat járnak a vakcinapolitikában. Beszélt Orbán Viktorról és a pozsonyi kormányon beüli konfliktusokról is.

Az AstraZeneca vakcinájának gondjai vannak a dél-afrikai vírusmutánssal
Az AstraZeneca vakcinájának gondjai vannak a dél-afrikai vírusmutánssal

Az enyhe és a közepes lefolyású megbetegedés esetében csak annyira volt hatásos az AstraZeneca vakcinája, mint a placebó. A Pfizeré valamelyest kevésbé hatott egy másik vizsgálat szerint.

Nagyot dobott a románok oltási kedvén, hogy az ortodox egyház is oltáspárti lett
Nagyot dobott a románok oltási kedvén, hogy az ortodox egyház is oltáspárti lett

Karácsony előtt még elég nagy volt az oltásellenes hangulat, de azóta megfordult a széljárás. Inkább a nyugati vakcinákban bíznak.

Hiába mondja a miniszterelnök, nem fog egyhamar vakcinát gyártani Románia
Hiába mondja a miniszterelnök, nem fog egyhamar vakcinát gyártani Románia

Szombaton még úgy tűnt, hogy Románia beszáll a koronavírus elleni vakcina gyártásába. Hétfőre kitisztultak a fejek, és mérsékeltebb célokat fogalmazott meg az erre kijelölt intézet igazgatója.

21 22 23 24 25