választás
Trumpot vagy Bident választanák a képviselők?
Trumpot vagy Bident választanák a képviselők?

Sok képviselő bajban lenne, ha választania kéne, van, aki pedig egy főtt tojást sem bízna Trumpra.

Hogyan győzhet mégis Donald Trump?
Hogyan győzhet mégis Donald Trump?

Habár szinte az összes közvélemény-kutatásban a demokrata Joe Biden vezet a republikánus Donald Trump előtt, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt akár 2016 is megismétlődhet. A demokrata jelöltre akár milliókkal többen is szavazhatnak, ha az Elektori Kollégium végül a republikánus jelöltet választja meg.

Korai győzelmet hirdethet Trump, ha vezet kedd este
Korai győzelmet hirdethet Trump, ha vezet kedd este

Az elnök tanácsadói állítólag már hetek óta dolgoznak egy olyan stratégián, amivel ráfoghatják a Demokratákra, hogy azok „ellopták a választást”.

Varsányi Bence
Meddig akarunk még tagadásban élni?

Elbukhat akárhányszor az összefogás, a politikusaik soha nem fogják elismerni, ha nem működik. Nekünk kell.

Kanász-Nagy Máté
Maradjon meg a verseny az ellenzéki oldalon!

Ne tegyünk úgy, mintha az ellenzéki pártok mindegyike ugyanazt gondolná. Hagyjunk teret a versengésnek – akár több listán indulunk, akár egy előválasztáson megszülető közös listán.

„Will you shut up, man?" – kaotikus elnökjelölti vita Trump és Biden között
„Will you shut up, man?" – kaotikus elnökjelölti vita Trump és Biden között

Magyar idő szerint szeptember 30-án hajnali 3 órakor tartották az első elnökjelölti vitát, ahol Donald Trump republikánus elnök és Joe Biden demokrata elnökjelölt mérkőzött meg egymással. De mi hangzott el a vitán? Mit gondolnak a jelöltek az Egyesült Államokat érintő legfontosabb kérdésekről? És milyen hatással lehet ez a választásokra?

Dobrev és Gyurcsány bemutatta az ellenzék 2022-es stratégiáját, már amit ők találtak ki nekik
Dobrev és Gyurcsány bemutatta az ellenzék 2022-es stratégiáját, már amit ők találtak ki nekik

Egyetlen ellenzéki listával, egyetlen ellenzéki jelölttel és egy miniszterelnök-jelölttel vágna neki a DK a 2022-es országgyűlési válaszásoknak. Online eseményükön még kamu utca emberét is kérdeztek erről.

Venetóban a régi Északi Liga megveri Salvinit
Venetóban a régi Északi Liga megveri Salvinit

A szeptemberi olasz regionális választásokon Veneto tartományban a Lega északi identitását képviselő régióelnök akár a szavazatok 75 százalékát is elhozhatja. Salvini öröme azonban csak részleges, ugyanis az ő új pártját is veri a régi legás lista. Venetoban ezzel megszülethet az olasz jobbközép új vezére.

Eltűnt Tihanovszkaja, több embert őrizetbe vettek a választás előtt
Eltűnt Tihanovszkaja, több embert őrizetbe vettek a választás előtt

Elkezdődött a választás Belaruszban: ellenzéki tüntetőket vegzálnak, független választási megfigyelőket vesz őrizetbe a rendőrség. Közben az ellenzéki jelölt, Szvjatlana Tihanovszkaja ismeretlen helyre ment, miután a csapatából több embert is őrizetbe vett a rendőrség.

Horvát exit poll: Megnyerte a választásokat a HDZ, történelmi sikert ért el az újbaloldal
Horvát exit poll: Megnyerte a választásokat a HDZ, történelmi sikert ért el az újbaloldal

Lezajlott az előrehozott választás Horvátországban. A 19 órai urnazárás után közzétett exitpoll-adatok alapján Az Andrej Plenkovć vezette jobbközép Horvát Demokratikus Közösség egyértelmű győzelmet aratott a balközép kihívója felett. A parlamentbe bekerült a szélsőjobboldal és az újbaloldal.

6 7 8 9 10