választás 2018
Előre betámadta magát az Együtt jelöltje egy kamu lejáratószórólapon
Előre betámadta magát az Együtt jelöltje egy kamu lejáratószórólapon

Csak most kezdődött a kampány, és már el is kezdődött a nagybani lejáratás! De nem Mosonmagyaróváron: az Együtt helyi jelöltje törpepártozós-bajnaizós-gyurcsányozós lejáratószórólapnak álcázza saját bemutatkozását. Ráadásul még abból is előnyt próbál kovácsolni, hogy semmi köze a szigetközi városhoz.

Mégis egymás ellen indul Vágó Gábor és Szarvas Koppány
Mégis egymás ellen indul Vágó Gábor és Szarvas Koppány

Változott a Momentum kecskeméti jelöltjeinek indulási helye: Szarvas Koppány Bendegúz végül csak elindul az LMP-s Vágó Gábor körzetében. Eredetileg Bodrozsán Alexandráé lett volna az 1-es körzet, ezt vette át tőle az ex-DK-s.

Mi lesz a parlamenttel Fodor Gábor nélkül?
Mi lesz a parlamenttel Fodor Gábor nélkül?

Talán az utolsó parlamenti munkanapján kaptuk el egy interjúra a magyar politika legnagyobb életművészét, Fodor Gábort, aki állítása szerint eddig sem ügyeskedett, hanem politikai teljesítményt tett le az asztalra. Az MSZP-Párbeszéd összefogás mintha nem értékelné ezt a teljesítményt, mert inkább Fodor párttársát, Bősz Anettet teszik a közös listára. Mi lesz így Fodorral 2018-után? És a parlamenttel nélküle?

Varju László nem tudja, a DK áll-e a határon túliak ellen uszító oldal mögött
Varju László nem tudja, a DK áll-e a határon túliak ellen uszító oldal mögött

Nem igazán tudja hova tenni a DK-s Varju László azt a határon túli magyarok ellen uszító Facebook-oldalt, amely pártja politikájára rímelő tartalmakat oszt meg, van, hogy lopott fotókra hazug szövegeket írva. Varju azt állítja: még nem is látta az oldalt, így nem tudja megmondani, köze van-e hozzá a DK-nak, de a DK csak jogtiszta fotókat tesz közzé.

„Arra van szükség, hogy a torgyáni örökséget végleg magunk mögött hagyjuk” – Interjú Lattmann Tamással, a kisgazdák miniszterelnök-jelöltjével
„Arra van szükség, hogy a torgyáni örökséget végleg magunk mögött hagyjuk” – Interjú Lattmann Tamással, a kisgazdák miniszterelnök-jelöltjével

Prágából hazafelé jövet, a Ruzyne reptéren értük utol telefonon Lattmann Tamás nemzetközi jogászt, ahonnan 21. századi Mátyás királyként tér most vissza Budapestre, hogy ringbe szálljon a választáson. Lattmann Botka-kritikus MSZP-s miniszterelnök-jelölti reménységből most kisgazda erősember lett. De miért? És feléleszti vajon Torgyán pártját?

Bukovics Martin
Fodor Gáboron az ország szeme

Nagy nap lesz az a Magyar Liberális Párt életében, amikor végre kiderül, van-e más céljuk azon kívül, mint hogy Fodor Gábor valahogy parlamenti mandátumhoz jusson.

Te mit akarsz? Összefogjon az LMP és a Momentum?
Te mit akarsz? Összefogjon az LMP és a Momentum?

Döntsön az Azonnali népe! Egymásnak írt leveleik és a sajtóig jutó információk alapján van esély arra, hogy közeledjen egymáshoz az LMP és a Momentum. De vajon mit szól ehhez az Azonnali-olvasó? Szavazzatok, kell-e ez nektek!

Miből kampányolnak a pártok?
Miből kampányolnak a pártok?

Az LMP viszonylag nagyobb összegű, 150 millió forintos hitelt vett fel az OTP-től, hogy kiegészítse kampánybüdzséjét. Az Azonnali ennek apropóján körbekérdezte a többi pártot, terveznek-e hasonlót. Mint kiderült: az LMP útját a többség nem követi, az Együtt viszont már hónapokkal előttük vett fel pénzt szintén az OTP-től, míg a Momentum nem zárta ki a hitelfelvétel lehetőségét.

Vágó Gábor visszatér: az LMP színeiben indul a választáson
Vágó Gábor visszatér: az LMP színeiben indul a választáson

Visszatér a pártpolitika porondjára Vágó Gábor: egykori pártja, az LMP színeiben indul Kecskeméten, ott, ahol már Petőfi Sándor is veszített. Az Azonnalinak a bejelentés mellett Vágó beszélt még a fideszesek iránt érzett szeretetéről, Karácsony Gergelynek végzett munkájáról és arról, hogy mitől szenved Orbán Viktor.

Az ex-DK-s Szarvas Koppány Bendegúzt indítja a Momentum Kecskeméten
Az ex-DK-s Szarvas Koppány Bendegúzt indítja a Momentum Kecskeméten

Mégsem Csontos Gábort, hanem a korábbi DK-s, októberben a Momentumba igazolt Szarvas Koppány Bendegúzt indítja parlamenti képviselőjelöltként Bács-Kiskun megye 2. számú választókörzetében a Momentum – tudta meg az Azonnali. Szarvas Koppány Petőfit idézve úgy kommentálta a hírt: szabadság, szerelem vezette a Kecskemét egy részét is magába foglaló körzetbe, de számára ez nem egóharc, ha kell, később visszalép.

12 13 14 15 16