vélemény
Isztin Péter
Mit taníthat nekünk az eke a genderről?

Bár már rég nem kell naphosszat ekét tolni, a nemi szerepekkel kapcsolatos normáink még erre az időre nyúlnak vissza. Pedig az a családon belüli munkamegosztás, ami egykor előnyös volt, nem biztos hogy előnyös manapság is.

Ésik Sándor
Harry Potter és a Vírusvideó

Azok a gyerekek, akik nem tanulják meg az emberi méltóságot a virtuális világban is tisztelni, viszont a jogaikat meg érvényesíteni, azok ugyanúgy barbárok lesznek, ahogy a való világban azok.

Kollai István
A sikeres civilek

Ha egy civil szervezet sikere az önkéntesek toborzása és a pénzadományok gyűjtésében mérendő, akkor Magyarországon a pártok a legsikeresebb civil szervezetek.

Szarvas Koppány Bendegúz
Jöhet az igazi ellenállás?

Az ellenzéki csoportok eddig sikerrel alkalmazták az „oszd meg és uralkodj” elvét. Magukon, Orbán javára. Ha viszont Fidesz túllő a célon, nem lesz értelme betartani a szabályaikat.

Barna Judit
Inkább szedjétek fel!

A szemetelés társadalmi probléma. Tudom, hogy jól jött most egy bűnbak, de arra kérlek titeket, hogy máskor is legyetek ilyen résen, mint most. Fotózás helyett néha szedjetek fel esetleg párat.

Ésik Sándor
Juncker a magyar gazdaságot is megvédte Trumppal szemben

Lehet sokkal szerethetőbb focista Trump, mint Juncker, csak épp a magyar GDP elég jelentős részét azok az autógyárak adják, amelyeket most az EU bevédett. Ha nem védte volna be, akkor azok most épp költséget csökkentenének, és gyárbezárásokon gondolkoznának.

Fekete Balázs
Betalált Orbán üzenete a kilencvenes generációnak

A mai magyar társadalmat feszítő problémák szinte mind a kilencvenes években gyökereznek. Talán ezért is a kilencvenes évek generációját állította szembe a hatvannyolcasokkal Orbán Tusnádfürdőn.

Kardos Gábor
Egyszer volt, hol nem volt egy Hír TV

Mese felnőtteknek a szabad sajtóról és a jó útra térő oligarcháról, avagy miért volt kódolva már a Hír TV megújulásában a mai csúfos bukás?

Ésik Sándor
Orbán ellenzéke: papucs orrán pamutbojt

A teljes mai magyar ellenzéki gondolat hazugságra épül. Ez a hazugság pedig az, hogy itt rossz. Nem rossz.

Schiffer András
A 7-es cikkelyes jelentés ajándék a kormányzati propagandának

Olyasmiket is számon kér Magyarországon a Sargentini-jelentés, amit már az uniós csatlakozás idején se teljesítettünk. Az Orbán-kormányok legpofátlanabb húzásainak jó részét pedig szóra sem méltatja.

138 139 140 141 142