Őszintén fogalmam sincs, milyen mondandója van március 15-én a magyar nemzet számára annak, akit nem zavar végletesen az, amiben egy éve élünk. Nem tudom, miféle szabadságpárti tüntetést akar szervezni a jövőben az az ellenzéki párt, amelyik még kevesellte is jogfosztásunk mértékét?
Az emlékezetpolitika kiszínezi a múltat. 1848 öröksége így lett a hajdani szupranacionális államiság vége. A hazából kikerültek a nemzetiségek, és a jobboldal számára a baloldal, a parasztság vagy a munkásság se kerülhetett be oda.
De nem is a fiumei vasút ügye. Hanem az, hogy olyan társadalmi és politikai változások kezdődtek, amelyek gyökeresen átformálták egész Magyarországot, és évtizedekre, ha nem évszázadokra meghatározták a jövőjét is.
Vajon mit tennének ma ’48 ifjai? Vajon ők is szájukat húzva finnyáskodnának, és azon tanakodnának, hogy milyen feltételek mellett szavaznának csak az összefogás listájára?
A szép új világ hirdetői még pár éve is a digitalizációtól várták az emberiség szebb korszakát, mostanra éppen ezek a körök akarnának korlátozni és ellenőrizni. A lényeg azonban elsikkad: a digitális konszernek csak utánozzák, ami mindig is a kapitalizmus jellemzője volt, azaz a büntetést és a megfigyelést.
A házi őrizetben ülő milliárdosról ma sem tudjuk pontosan, hogy mi is volt a valódi bűne, sokan a NER bosszúját feltételezik az egész ügy mögött. De ettől még ugyanolyan zsákutca most Bigét megtenni ellenzéki oligarchának, aki majd 2022-ben „segít nyerni”, mint ahogyan 2018-at Simicska Lajostól várta az Orbán-ellenes közvélemény.
Meghan Markle a brit királyi udvar intézményének legnagyobb PR-lehetősége volt, de pont akkor vádolta meg a családot rasszizmussal, amikor egy arra kifejezetten érzékeny generáció a popkultúrán keresztül újraéli a család történetének legnagyobb botrányát.
A fentről hajigált kultúrbombákkal szemben csak annak nincsenek masszív fenntartásai, aki annyira korlátolt, hogy nem képes a világot – így a zenét, a kultúrát és a művészetet is – politikai keretrendszeren kívül értelmezni.