Eddig 27 ezer aláírás jött össze azért, hogy büntessenek meg mindenkit, akinek köze lehetett ahhoz, hogy a kardhal elpusztult. Szerintetek jogos az aláírók dühe? Szavazzatok!
A brit törvényhozás azzal védené a gyerekeket a pornótól, hogy rákényszerítenék a weboldalakat, győződjenek meg arról, nagykorúak felhasználóik. Ezt fél éve nem sikerül összehozniuk, ezúttal banális hiba miatt.
Új elemzés állítja: több, mint harmadával kevesebb fiatal hal meg azokban az amerikai államokban, ahol szigorúbbak a fegyvertartás kritériumai.
Melyik képviselő házasodik meg hamarosan? Kik mennek minden évben a Balatonra? Az őszi önkormányzati választási kampány miatt melyik politikusnak lesz kevesebb ideje nyaralni? És ki az, aki alsó hangon kétszáz fekvőtámaszt szokott nyomni egy nap? Az Azonnali utánajárt!
A magyar lakosság lényegesen magasabb önrészt fizet az egészségügybe, mint az OECD-átlag, vagy amennyit a visegrádi országokban fizetnek. Nem ez az egyetlen aggasztó egészségügyi adat a KSH friss, 2018. évi országjelentéséből.
Aki részt venne Gyurcsány Ferencék konzultációjában, annak számolnia kell azzal, hogy felkerül a párt Kubatov-listájára.
Oké, hogy Tanzánia visszaszorította az orvvadászatot, de a rinocéroszok nem szaporodnak olyan gyorsan, mint amennyire megnőtt a számuk. Így felmerül a kérdés: nem importálta-e az ország az orrszarvúakat.
Vajon melyik politikusnak volt összesen 1797 indítványa és felszólalása mindössze egy év alatt? Hányszor szólalt fel Orbán Viktor a parlamentben az új ciklusban eddig, és ki a legaktívabb miniszter azok közül, akik egyben képviselők is? Na és ki az a hét fideszes politikus, aki egészen biztosan nem arról lesz híres, hogy hiperaktívak szóban és írásban? Az Azonnali összesített annak apropóján, hogy pénteken véget ér a parlament.
A mínusz ellenére az aHang szerint megérte a részvételük az előválasztás lebonyolításában. A ferencvárosi előválasztás lebonyolítását nem vállalják.
Éjjel-nappal dolgozik? Vicces? Laza? Jófej? Gasztrocsászár? Ilyesmi módokon szeretnék láttatni magukat a magyar politikusok is, akik közül egyre többen próbálják a fiatalokat is meghódítani az Instagramon. De mennyire vagy képben azzal, ki miről posztol? Az Azonnali kvízéből megtudhatod!
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.