Mindössze három százalékot érhetett el az LMP az EP-választáson, ez a párt történetének eddigi legnagyobb kudarca.
Az LMP EP-listájának harmadik helyezettje úgy érzi, sikerült az első helyen álló párttársának, Vágó Gábornak Brüsszelbe jutnia.
Míg a Fidesz hirdetett kimagaslóan a legtöbb pénzért Facebookon a központi oldalán a pártok közül, addig a KDNP éppen hogy a legkevesebbért. Melyik ellenzéki párt ölt még bele súlyos milliókat a közösségi oldalba, és melyiknek fut jelenleg is 95 hirdetése? Az Azonnali gyűjtéséből kiderül!
Migránsozás és sorosozás helyett kivételesen a fenntartható fejlődésért aggódik a KDNP.
Levelet küldtek a roma önkormányzatoknak Farkas Flóriánék, amelyben attól tartanak, beilleszkedni képtelen, idegen kultúrájú milliók fenntartására kellene költeni az állami támogatást.
Nem szerepelt eleget a Munkáspárt az ATV politikai műsoraiban, és ezzel sérült az esélyegyenlőség a Kúria szerint.
A brexitbénázás közepette tartanak EP-választást Nagy-Britanniában. A legnagyobbat a brexit megmentését ígérő Brexit Párt nyerhet, de a brexit megállításán ügyködő libdemek is jól járhatnak.
Hogyan kéne helyesen írni a japán miniszterelnök nevét: Sinzó Abe vagy Abe Sinzó? Ez itt a kérdés!
Vajon idén is lehal a valasztas.hu a szavazás napján? Lesznek kígyózó sorok az urnák előtt? És egyáltalán mennyibe kerül lebonyolítani az EP-választást? Az Azonnalinak a Nemzeti Választási Iroda válaszolt!
Hogyan próbálja meghódítani Szegedet a Momentum, és ismeri-e egyáltalán ott őket valaki? Erre kereste Cseh Katalinnal, a párt EP-listavezetőjével a választ az Azonnali, akit elkísértünk egy napra kampányolni. A videóból nemcsak az derül ki, Cseh Katalin miért lett vegán és szerinte miért kéne többet instáznia a politikusoknak, de az is, hogy miért kampányol mellette Szél Bernadett.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.