Nem akarják, hogy a rájuk adott szavazat elvesszen és a Fideszt segítse, ráadásul pénzük sincs – ezek miatt döntött úgy a Magyar Liberális Párt, hogy kihagyja az EP-választást. A döntésről Szabadai Viktor, a párt budapesti választmányának elnöke adott interjút az Azonnalinak.
Vajon kit támogatnak majd Zuglóban azok a pártok, akik kimaradtak a parkolási botrányból? A Civilzugló Egyesületet vezető Várnai László bejelentkezett az LMP és a Momentum támogatásáért, ám még egyik párt sem döntötte el, kit szeretne polgármester-jelöltnek. Azt viszont a zuglói LMP már elhatározta: nem hajlandó sem a Jobbikkal, sem Puzsér Róbert egyesületével együttműködni.
Azt kérdeztük tőle, hogy le kell-e mondania a cigány beosztottja elégetésével viccelődő fideszes Pócs Jánosnak.
Karácsonynak nem szóltak, hogy ő a polgármester? – teszi fel a kérdést Várnai László zuglói önkormányzati képviselő Karácsony Gergely parkolási mutyival kapcsolatos magyarázkodása kapcsán. Várnai az Azonnalinak bejelentette: a Civilzugló Egyesület színeiben elindul a polgármester-választáson, akkor is, ha az ellenzéki egyezkedéseken neki nem osztanak lapot. Fővárosi szinten viszont nem tudja eldönteni, hogy Puzsérra vagy Tarlósra szavazzon. Egy jó dolgot azért Karácsonyról is tud mondani. Interjú.
Évekre visszavetette az ausztrál delfinek születésszámát egy 2011-es hőhullám.
Ankara után Isztambulnak is ellenzéki vezetése lesz, miután ha csak néhány tized százalékkal is, de rosszabbul szerepelt a török elnök pártjának jelöltje a helyhatósági választáson.
Kevesebb vérszívás és alacsonyabb szexuális aktivitás – ezt okozza Skrillex egyik száma a szúnyogoknál egy új kutatás szerint.
Hogyan kerül valaki a Liberálisokhoz, majd onnan a Momentumhoz? Ha az MSZP-vel nem szabad közös listán szerepelni, belefér-e visszalépni a szocialista Kunhalmi Ágnes javára? Lesznek-e jó önkormányzati helyei a Momentumnak, és ha igen, miért? Ezekről is kérdezte az Azonnali Nagy Károlyt, a párt TizenX nevű ifjúsági szervezetének mindössze 21 éves vezetőjét a fiatal politikusokkal készült, Kölyökklub nevű interjúsorozatunk utolsó részében.
Miért nem nyomott nemet a zuglói önkormányzat parkolási szerződésére, miért csak tartózkodott? Ha tudta, hogy előnytelen szerződést írnak alá, miért nem mondott le? Miért működik együtt az MSZP-vel, ha háttéralkut kötöttek a háta mögött? Sokáig gondolkodott, de második körben sikerült válaszolnia Karácsony Gergelynek az Azonnali kérdéseire.
Min csodálkoztak Macronék? Mi az, amit nagyon fontos lenne, hogy az Azonnali olvasói megértsenek? Elhagynák-e a DK politikusai jelenlegi frakciójukat az EP-ben, ha Emmanuel Macron pártja új képviselőcsoportot alakítana a májusi választás után? Eörsi Mátyás, a DK politikusa válaszolt az Azonnali kérdéseire, aki találkozott a francia elnök pártjának delegációjával.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.