Akármilyen hihetetlen, úgy tűnik, hogy van, amiben a kormány és a Momentum egyetért. Mégpedig abban, hogy nem lenne szép dolog betiltani a burkaviselést Magyarországon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert nemcsak erről kérdezte az Azonnali Kormányinfón, hanem arról is, nem csalódottak-e, hogy kevesen álltak ki a Fidesz mellett az Európai Néppárttal való vitájuk során, vagy hogy mi lesz a kulturális közfoglalkoztatás sorsa.
Miért kezd el egy fiatal ma politizálni? Az Azonnali új interjúsorozatában utánajártunk a kérdésnek. A Demokratikus Koalíció harminc éves szóvivője, Rónai Sándor elmondta, miért látott a DK-ban potenciált, miben vonható párhuzam Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között, és azt is, van-e határon túli tagja a pártnak. Hiába vertek a rendőrök tüntetőket Gyurcsány alatt, Rónai Sándor szerint az Orbán-rendszer ilyen szempontból is rosszabb.
Nem pártszínekben, hanem egy összellenzéki egyesületében indul Eger polgármesteri székéért a jobbikos országgyűlési képviselő, Mirkóczki Ádám az őszi önkormányzati választáson. Az Egységben a Városért Egyesület munkájában részt vesz a Jobbik, az LMP, az MSZP, a DK és a Momentum is. Ha kijön a választási matek, Mirkóczki esélyes lehet a győzelemre a Fidesszel szemben.
Ugyan szeptember végéig kellene összehozni az egymillió aláírást az Európai Ügyészséghez nem csatlakozó országok uniós pénzköltésének szigorúbb felügyeletéért, az ezt gyűjtők eddig még kétezernél sem járnak. Ezen a kezdeményező szerint azonban segíthet, hogy a Jobbik és az LMP szerdától az utcán gyűjtik az aláírásokat.
Egy új kutatás szerint másképp működik az egyes agyterületek közötti kommunikáció azoknál, akik összetörtszív-szindrómában szenvednek.
Félig-meddig ismét kivonult az ellenzék a hétfői parlamenti ülésről: a baloldali pártok a Nyugdíjfolyósító felé vonulnak, közben a Fidesz plakátjaira fújnak festéket.
Miért kezd el egy fiatal ma politizálni? Az Azonnali új interjúsorozatában utánajártunk a kérdésnek. A 28 éves Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselőjét arról kérdeztük, hogy létezik-e önállóan a kereszténydemokrata párt, meg arról is, hogy foglalkoznak-e annyit egy fiatal pedagógus problémáival is, mint a migrációval. Na és lehet-e példakép Mészáros Lőrinc?
Nem is a globalizációval van baj, hanem ahogyan kezeljük? A globalizáció a legjobb, ami történt velünk, csak nincs hozzá politikai berendezkedésünk? És Magyarországon hogy áll a globalizációkritikus mozgalom? Megkérdeztük Schiffer Andrást, Horn Gábort, és még sok szakértőt!
Bár a kormánypárti többségű honvédelmi bizottság egyhangúan támogatta a burkaviselés tiltását célzó, Dúró Dóra által jegyzett ellenzéki javaslat tárgysorozatba vételét novemberben, most a Fidesz az Azonnali kérdésére nem kívánta kommentálni, meg is szavaznák-e azt. A Jobbik szerint álproblémáról van szó.
Miért kezd el egy fiatal ma politizálni? Az Azonnali új interjúsorozatában utánajártunk a kérdésnek. Először a 32 éves Bősz Anettel, a Magyar Liberális Párt parlamenti képviselőjével beszélgettünk, aki elmondta, hogy miért lépett be 2010 előtt az SZDSZ-be, és azt is kifejtette, hogy miért jó politikus Fodor Gábor.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.