Magánéleti okokra hivatkozva hagyja ott a parlamenti képviselőséget Staudt Gábor, akit több támadás is ért ősszel a kormánymédiában. A Jobbik már meg is választotta utódját.
„Szelfizünk?” - kérdezte Gyurcsány Ferenc az Azonnali MTVA előtti tüntetésről tudósító újságírójától. Mikor Hutter Marianna azt válaszolta neki, hogy nem, viszont kérdezne párat, a Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, kérdést feltenni a szóvivőnek lehet.
Érdemes lenne megnézni, hol hazudnak a mi pénzünkből, mondta a Momentum elnöke az Azonnalinak. Miniinterjú az MTVA-székház elől.
Az MTVA stúdiójában kergetőzött a biztonsági őrökkel Stummer János, a Jobbik képviselője. Az Azonnalinak elmondta: szerinte egyértelmű volt, hogy nem olvashatják be a tüntetők követeléseit, ezért nyomta meg a tűzjelzőt. Az elmúlt napok eseményei miatt a Jobbik rendkívüli ülésnapot kezdeményez a parlamentben.
Orbánék már a látszatra sem figyelnek, mondta az MTVA épületében Kunhalmi Ágnes az Azonnalinak Hadházy Ákos kidobására utalva. A szocialista politikustól megtudtuk: addig tartanak ki a közmédia székházában, amíg ki nem teszik őket onnan.
Az MSZP-s Bangóné az MTVA épületéből nyilatkozott az Azonnalinak! Hogy hogyan jutott be, nem árulta el.
Harmadik napja tartanak a rabszolgatörvény elleni demonstrációk. A szemünk előtt ismétlődik meg 2006? Vagy egyáltalán nem? Az Azonnali a tüntetőket és a megjelent ellenzéki politikusokat kérdezte a péntek esti tüntetésen.
Mi köti össze a Barátok közt Hoffer Misijét, Simicska Lajost, Németh Szilárdot és a Bokros-csomagot? Hát az, hogy volt róluk szó a szerda esti Kossuth téri tüntetésen!
Több szocialista, egy DK-s és egy párbeszédes politikus is a fizetésmegvonással büntetett politikusok közt van. A hétfői sípolásért osztották a büntit.
A Momentum szerint jó, hogy Zaránd Péter kilépett tőlük, így ugyanis tisztázódott, ki mellett áll egyik alapítójuk. Puzsér Róberttel pedig majd akkor akarnak találkozni, ha elkészül a programja.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.