Hat élelmiszer esetén hatósági árat vezetett be a kormány
Hat élelmiszer esetén hatósági árat vezetett be a kormány

Február 1-től hat élelmiszer esetében az október 15-i árakat kell ismét fizetni.

Szanyi Tibor szerint a Fidesz a bűnt, Márki-Zay a káoszt ígéri
Szanyi Tibor szerint a Fidesz a bűnt, Márki-Zay a káoszt ígéri

Az ISZOMM miniszterelnök-jelöltje arra szólította fel az ellenzéket és Márki-Zay Péter, hogy fejezzék be azt a mantrát, hogy aki nem az összefogásra szavaz, az a Fidesz-KDNP-t akarja hatalomban tartani.

Egyre nagyobbra dagad Johnson partygate-je, már májusban is bulizhattak a lockdownok ellenére
Egyre nagyobbra dagad Johnson partygate-je, már májusban is bulizhattak a lockdownok ellenére

Újabb partiról derült ki, hogy Johnsonék úgy borozgattak közel negyvenen a miniszterelnöki rezidenciáján, hogy közben a britek maximum egy másik emberrel találkozhattak nyilvános helyen. Miközben az ellenzék és a brit közvélemény kettős mércét kiált, addig Johnsont jobban zavarhatja, hogy már saját pártjában is nőnek az elégedetlen hangok.

Elhunyt az Európai Parlament elnöke, David Sassoli
Elhunyt az Európai Parlament elnöke, David Sassoli

Az olasz David Sassoli 65 éves volt és karácsony óta súlyos betegség miatt kórházban ápolták.

Hét politikus, akikkel eddig nem sokszor találkoztál, de 2022-ben sokat fogsz róluk hallani
Hét politikus, akikkel eddig nem sokszor találkoztál, de 2022-ben sokat fogsz róluk hallani

2021-ben nem volt hiány az új poltikai arcokból sem: akadnak itt újságíróból lett politikusok, egykor bukottnak hitt politikusok is visszatértek, de még egy nyíltan összeesküvés-elméleteket valló szélsőjobboldali nő is hatással lehet 2022-re.

Hét politikus, akiről 2021-ben hallottál utoljára
Hét politikus, akiről 2021-ben hallottál utoljára

Korrupciós ügy miatt megbukó politikus, nyugdíjba vonult Bundesmutti és csúfos kudarcot valló visszatérők is szerepelnek az idei listán, amit a politikusok a leginkább szeretnének elkerülni.

Vakcinaháború, az amerikai demokrácia megrendülése és Hongkong eleste – ez történt a világon 2021-ben!
Vakcinaháború, az amerikai demokrácia megrendülése és Hongkong eleste – ez történt a világon 2021-ben!

2021 elég mozgalmas évnek ígérkezett. Ugyan az oltáskampányok miatt azt hihettük, hogy visszatérünk 2019-hez, azonban egy sor új problémát okozott a vakcinák léte vagy nem léte. A vakcinadiplomácia mellett azért a klasszikus geopolitikai csatározásoknak is volt bőven helye és ideje 2021-ben.

Cseh-lengyel konfliktus, szlovák kormányválság, lengyel médiaháború – ez történt 2021-ben a V4-es országokban
Cseh-lengyel konfliktus, szlovák kormányválság, lengyel médiaháború – ez történt 2021-ben a V4-es országokban

2021-ben is számtalan turbulencia mutatta, hogy a V4-ek egysége csak mítosz, pedig lehet, hogy lenne értelme a szorosabb együttműködésnek. Mutatjuk, mik voltak a legfontosabb események a V4 másik harom országában, amik valamilyen módon hatással voltak az együttműködésre.

Ezek voltak a magyar politika legszürreálisabb teljesítményei 2021-ben
Ezek voltak a magyar politika legszürreálisabb teljesítményei 2021-ben

Van pár olyan történet az idei évből, amikor meg kellett nézni, pontosan melyik valóságban élünk.

Lehallgatás, előválasztás, korrupciós botrány – ez történt Magyarországon 2021-ben
Lehallgatás, előválasztás, korrupciós botrány – ez történt Magyarországon 2021-ben

A 2022-es parlamenti választást megelőző évben már szinte kampány üzemmódra váltott a politika, de komoly botrányok is voltak az év során. Visszatekintés 2021-re.

12 13 14 15 16