Nem von der Leyen az első EB-elnök, aki kanapéra kényszerült ülni
Nem von der Leyen az első EB-elnök, aki kanapéra kényszerült ülni

Az Európai Bizottság német elnöke, Ursula von der Leyen szerint nemcsak EB-elnökként, hanem nőként is megalázták Ankarában. Elődje, Jean-Claude Juncker szerint azonban nem volt semmiféle protokolláris hiba a diplomáciai találkozón, hiszen EB-elnökként ő is többször ült kanapén.

EU-biztos: Káosz lehet abból, ha a tagállamok saját vedettsegi igazolványokat vezetnek be
EU-biztos: Káosz lehet abból, ha a tagállamok saját vedettsegi igazolványokat vezetnek be

Didier Reynders szerint ha a tagállamok nem a Bizottság digitális zöldigazolványát támogatják, hanem egyéni megoldásokon dolgoznak, azzal akkor elképzelhető, hogy nyáron nehezebben lehet majd utazni.

Pénteken elérjük a négymillió oltottat, Szijjártó más országokkal tárgyal a magyar védettségi igazolványok kapcsán
Pénteken elérjük a négymillió oltottat, Szijjártó más országokkal tárgyal a magyar védettségi igazolványok kapcsán

A négymillió beoltott elérésével jöhetnek az újabb enyhítések a védettségi igazolásokkal rendelkezők számára, jelentette be Gulyás Gergely a szokásos csütörtöki kormányinfón. Gulyás emellett arról is beszélt: a magyar kormány bilaterális tárgyalásokba kezd más országokkal, hogy kölcsönösen elfogadják a védettségi igazolásaikat.

Az új szlovák miniszterelnök is kitart a Szputnyik mellett, Bulgária is venni akar belőle
Az új szlovák miniszterelnök is kitart a Szputnyik mellett, Bulgária is venni akar belőle

Hiába bukott bele Igor Matovič a Szputnyik-vakcinabeszerzésbe, utódja szerinte is szüksége van Szlovákiának az orosz vakcinára. Közben újabb EU-tagállam venne az orosz készítményből.

Hiába támogatta a kilépést, a brexitbe bukott bele az északír kormányfő
Hiába támogatta a kilépést, a brexitbe bukott bele az északír kormányfő

Arlene Foster nemcsak a kormányfői posztjáról, hanem a pártja, az unionista DUP elnökségéről is lemond. Fostert a saját pártján belül akarták megbuktatni, mert szerintük nem tett eleget az unionistákért. Mutatjuk, hogy mi vezetett bukásához, és mi jöhet Észak-Írországban lemondása után.

A Freedom House szerint a magyar és a lengyel kormány demokráciaellenes gyakorlatokat exportál
A Freedom House szerint a magyar és a lengyel kormány demokráciaellenes gyakorlatokat exportál

Az amerikai civil szervezet szerint Magyarországon és Lengyelországon romlott leginkább a demokrácia az elmúlt években, és már a környező ország vezetői is importálnák a média bekebelezéséről szóló magyar médiamodellt.

Magyarország rosszul járna, ha Bidennek sikerülne elérni a globális társasági adó bevezetését
Magyarország rosszul járna, ha Bidennek sikerülne elérni a globális társasági adó bevezetését

A Biden-adminisztráció még április elején jelentette be, hogy a globális társasági adó bevezetésén dolgoznak. A javaslat célja, hogy az OECD-tagállamok egységesen emeljék 21 százalékra a társasági adót, hogy megszűnjön az országok közötti adóverseny. De miért pont most huzakodtak elő az ötlettel? Mi áll pontosan a javaslatban? És mennyire valószerű, hogy Bidennek sikerül meggyőznie a világot erről? Elmagyarázzuk!

Ingyenes vagy olcsóbb koronavírus-teszteket akar az EP, hogy ismét szabad legyen az utazás
Ingyenes vagy olcsóbb koronavírus-teszteket akar az EP, hogy ismét szabad legyen az utazás

A héten dönt az Európai Parlament arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek a Tanáccsal és a Bizottsággal folytatott, digitális zöldigazolványokról szóló tárgyalásokon. Az EP ingyenes vagy hatósági áras teszteket szeretne, és van olyan javaslat, amely szerint nemcsak az EMA, hanem a WHO által jóváhagyott vakcinákkal is az összes tagállamba lehetne szabadon utazni.

35 éve történt Európa legnagyobb atomkatasztrófája
35 éve történt Európa legnagyobb atomkatasztrófája

1986. április 26-án robbant fel az elpusztíthatatlannak hitt RMBK-reaktor a csernobili atomerőműben. Személyi és tervezési hibák okozták a katasztrófát, ami beverte az utolsó szöget is a Szovjetunió koporsójába. A katasztrófa következtében annyi radioaktív anyag jutott a légkörbe, aminek mértéke 400 Hirosimára dobott atombombával egyezik meg. Elmagyarázzuk, mi vezetett ide!

A nap, amikor elhittük, újra lehet még normális élet
A nap, amikor elhittük, újra lehet még normális élet

Április 24-én szombaton újra megnyitottak a vendéglátóhelyek teraszai. Nem csak Budapest, egész Magyarország felbolydult: hosszú sorbanállás néhány sörért, élettel teli belvárosok, nevető emberek lepték el az ország teraszait és kerthelyiségeit. Fotóriport!

38 39 40 41 42