Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.
Aki a szabad, nyugati világ elkötelezett híve, az csak is Joe Bident támogathatja. Ugyan nem azért, mert Biden lenne a legalkalmasabb jelölt, hanem mert Biden olyan geopolitikai értékeket vall, amelyek nekünk, magyaroknak is létfontosságúak. A világ nem engedhet meg magának újabb négy év beforduló amerikai geopolitikát és a szövetségeseit hátba szúró Trumpot.
A kecskeméti polgármester úgy nyilvánította gócponttá a várost, hogy nyilvánosan semmilyen adat nem elérhető az átfertőzöttséggel kapcsolatban, hiszen az operatív törzs nem közöl erről adatot. Megkérdeztük a polgármesteri hivataltól, mi alapján adták ki az erről szóló közleményt.
A második hullámban mindenütt növekszenek az esetszámok, de csak Kelet-Európában növekszik ehhez hasonlóan a halálozási arány is, miközben Nyugat-Európában a halálozás sokkal alacsonyabb, mint tavasszal. Mit mutatnak az eddigi számok? Van-e különbség a közép- és nyugat-európai államok között? Miért alacsonyabb még mindig az esetszám a németeknél, mint az olaszoknál és franciáknál? Mutatjuk!
Az exjobbikos Varga-Damm Andrea fizetett Facebook-hirdetésben bohócozza az LMP-s Ungár Pétert, aki a szintén exjobbikos Bana Tibornak ment neki még korábban. Az apropó: ki lesz az ellenzék szombathelyi jelöltje?
A kudarcba fulladt októberi Európai Tanács-gyűlés után ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek, és bíznak abban, hogy ezúttal sikerül megegyezniük. Sajtóértesülések szerint mindkét fél eltökélt, hogy tető alá hozzák a megállapodást, és több fontos kérdésben már meg is állapodtak, azonban Párizs még mindig nem enged London követeléseinek a halászat ügyében.
Jelenleg kéthetente duplázódik a kórházban kezeltek száma, emiatt a Kiskunhalason felépített mobil járványkórház már szinte be is telt. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.
A szokásos ellenzéki tüntetés mellett a hétvégén a rezsim mellett is lesz egy tüntetés.
Mi a különbség a koronavírus és az influenza között? Miért annyira fontos a maszkviselés? Miért állt ki vitázni a járványtagadókkal? És mit tehet az egyén, hogy ne fertőződjön meg? Dr. Boldogkői Zsolt virológussal és molekuláris biológussal, az MTA doktorával, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezetőjével beszélgettünk.
De nemcsak az oszmán szultán, mások ellen is fellázadhatunk a magyarokkal az Age of Empires III új verziójában.
Sajnos nemcsak a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma is hatalmasat ugrott. Grafikonokon mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.