Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.
Az 1976 óta tartó hagyományt törölné el Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata házelnöke Trumpra hivatkozva. Pelosi szerint Trump nem méltó az elnöki posztra, és Joe Bidennek nem szabadna legitimálnia Trumpot azzal, hogy kiáll vele vitázni.
Észak-Karolinában augusztus 24-én kezdetét vette a Republikánus Párt jelölőgyűlése, aminek az első napján Donald Trump is beszédet tartott. Miért gondolja úgy, hogy a demokraták el fogják csalni a választásokat? Mit mondott Trump, és mit jelent ez a kampányra nézve? Kampányelemzés.
Már két hete tartanak Belaruszban a rendszerellenes tüntetések, és úgy tűnik, hétről hétre egyre nagyobb a tömeg. Vasárnap csak a fővárosban 250 ezren mentek az utcára, és tiltakoznak vidéken is. Előkerült egy olyan felvétel is, amin Lukasenka száll ki egy állami helikopterből, kezében gépfegyverrel.
Viktor Khrenin szerint az ellenzék együttműködik külföldi titkosszolgálatokkal és céljuk, hogy a rendőri intézkedéseket népirtásnak mutassák be, hogy később ezzel indokolják a megszállást.
Mindig is érdekelt, hogy mi ez a sportág, de nem akartad végigolvasni a szabályzatot? Nem tudod, hogy belekezdj-e nézni a nyári uborkaszezon alatt? Miért azoknál van a labda, akik védekeznek? És egyáltalán milyen élményt nyújt a játék egy olyan embernek, aki még az életében nem nézett végig egy baseballmeccset sem? Most minden kérdésre megtudod a választ!
1310 választási jegyzőkönyv alapján most több belarusz civil szervezet is bejelentette, hogy Tihanovszkaja több szavazatot kaphatott, mint ahogy azt a választási bizottság lejelentette. Az ellenzéki elnökjelölt közben arra kéri a munkásokat, hogy folytassák a sztrájkot.
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá három szlovákiai magyar párt Komáromban: a Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd és az Összefogás Mozgalom összefog. Céljuk, hogy a következő választásokon egy pártként induljanak, azonban sok részlet még nem derült ki arról, hogy ezt miként valósítják majd meg.
A lett belügyminiszter bejelentette, hogyha a cégek nem érzik magukat biztonságban Lukasenka rezsimjében, Lettországban van számukra hely.
A belarusz diktátor azt állítja, hogy ő felajánlotta az ellenzéknek, hogy számolják újra a szavazatokat, ám szerinte ők nem éltek ezzel a lehetőséggel. Tihanovszkaja csapata szerint kamu az egész, nem is volt ilyen ajánlat.
Sokat fordult a világ pár óra alatt: Lukasenka azok után, hogy reggel még azt mondta, csak ha megölik, akkor tarthatnának új választásokat Belaruszban, délután már arról beszélt, hogy egy új alkotmány elfogadása után akár jöhetnek az új választások.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.