A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.
„Ą Szájerek, Borkaik, Kaleták beteges világát kell leváltani április 3-án” – évet értékelt és kampányolt az ellenzék, ahol Márki-Zay Péter mellett öt percre mindenki híres lehetett, de Jakab Péternek elég volt két mondat is.
Horváth Ákos Ervin mellett Horváth Ákos, dr. Varga Istvánnal szemben Varga István is indulhat a jelek szerint a városban áprilisban.
Statisztikailag minden osztrákot 32-szer leteszteltek már koronavírusra, az oltás költségei ennek töredékét teszik ki – írta a Kronen Zeitung.
A miniszter szerint a német médiából teljesen eltűnt a sokszínűség, a német kormánykoalíció be sem jutna a parlamentbe a Visegrádi négyek országaiban a programjával. A beszédet mégis több német vendég pozitívan fogadta.
Nem biztos, hogy jó ötlet lesz egy külföldi diplomatától, ha április 3-án esetleg felkeresne néhány szavazóhelyiséget – pedig maga a Nemzeti Választási Iroda tartott róla nemrég felkészítőt az Azonnali információi szerint.
Sok mindenről hajlandóak tárgyalni Oroszországgal, egy esetleges konfliktus elkerülése érdekében, de erről pont nem.
Tetlák Örs érdi alpolgármester szerint sokan egészen egyszerűen nem vették észre, hogy egy salátatörvény miatt a rájuk vonatkozó szabályok megváltoztak.
A Kronen Zeitung megnézte az első hét adatait és érdekes következtetésre jutott.
Egy tényfeltáró könyv szerint viszont a Fehér Ház alkalmazottai rendszeresen tapasztalták, hogy összetépett elnöki papírok darabjai miatt dugultak el a vécék.
Büntetőeljárás alatt álló képviselők szavazatával lehet köztársasági elnök Novák Katalin.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.