A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.
A Fidesz a héten eljutott oda, hogy rendszerváltó politikai erőként echte kommunista retorikát hangoztat a külügyminiszter a Kazahsztánban történtek miatt. Na hát így van pártunk és kormányunk a szabad piaccal és a polgárosodással is: időközben belátták, hogy az adott pillanatban mind a kettő jó ötletnek tűnt, de az a pillanat már rég elmúlt.
Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc esetében is megtette ezt az akkor vesztes Fidesz elnöke.
Egyébként jól állunk az oltással Gulyás Gergely szerint. A miniszter külön köszönetet mondott Szabó Tímeának is.
Január 17-én jön Magyarországra az EBESZ választási megfigyelést előkészítő bizottsága – értesült az Azonnali. A szervezet olyan megfigyelést készíthet elő, amit nem szokott demokratikus országok esetében.
Karl Lauterbach szerint etikátlan, hogy amíg máshol szigorítanak, a britek lazán kezelik a korlátozásokat.
Van, aki csak a híres vaporettókat tudja használni, hogy a város szárazföldi részére jusson, de a tömegközlekedést hétfőtől nem használhatja oltási igazolvány nélkül.
Elizabeth Holmes és cége, a nem létező technológiát áruló Theranos esete nem a deviáns kivételt jelenti, a startupok és a Szilícium-völgy egész világa nagyrészt arra épül, hogy a befektetők lehetőleg minél kevesebbet tudjanak róla, mibe is teszik a pénzüket – állítja a téma több szakértője is.
Sajátosan magyar történetről számol be laptársunk az Ugytudjuk.hu.
Az illetékesek szerint irreális, hogy február elejétől kötelezővé tegyék az oltást az osztrák felnőtt lakosság számára, nem tudnak addig felkészülni.
Az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.