Mongóliába és Grúziába is lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal
Mongóliába és Grúziába is lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal

Ezzel összesen már tíz országgal született megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról.

Megmondta Szél Bernadett, hogyan lehetne újra tüntetni
Megmondta Szél Bernadett, hogyan lehetne újra tüntetni

Teltházas focimeccsekre lehet már menni, demonstrálni a kormány politikája ellen viszont nem – Szél Bernadett szerint ez tűrhetetlen, és hogy ezt Orbánék ne tehessék meg, egészségügyi válsághelyzet bevezetését javasolja. Csakhogy a Fidesz-KDNP már korábban is maga képére formálta ezt a jogintézményt.

Az LMP társelnöke mögé áll be az MSZP Nagykátán az előválasztáson
Az LMP társelnöke mögé áll be az MSZP Nagykátán az előválasztáson

Schmuck Erzsébet így egyelőre az egyetlen megerősített jelölt Pest megye 9-es választókerületében, ami ha szorosan is, de nyerhető a hatpárti ellenzék számára.

Az MSZP-s Hiller Istvánt támogatja az LMP az előválasztáson Pesterzsébeten
Az MSZP-s Hiller Istvánt támogatja az LMP az előválasztáson Pesterzsébeten

A 2014-ben és 2018-ban is Budapest 16. számú választókerületét megnyerő Hiller így a hat ellenzéki pártból már három támogatását bírja.

Saját jelöltjét lépteti vissza a Momentum, hogy a Jobbik alelnökét támogassa Gyöngyösön
Saját jelöltjét lépteti vissza a Momentum, hogy a Jobbik alelnökét támogassa Gyöngyösön

A Momentum korábban amellett kardoskodott, hogy mind a 106 körzetben legyen előválasztás – Heves megye 2-ben a jobbikos Dudás Róbert viszont így most egyelőre kihívó nélkül maradt.

Miért nem számít, hogy a kormány a parlamentben meghosszabbíttatta a veszélyhelyzetet?
Miért nem számít, hogy a kormány a parlamentben meghosszabbíttatta a veszélyhelyzetet?

A veszélyhelyzetet ugyan már ősz előtt is feloldhatja a kormány, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ezt követően nem Orbánék fogják megmondani, hogy viselnünk kell-e a nyári forróságban is a maszkot, vagy meddig vásárolhatunk.

Felejtsük el 2025-től a gázbojlereket – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség
Felejtsük el 2025-től a gázbojlereket – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség

A szervezet jelentése szerint csak így érhetjük el globálisan a karbonsemlegességet 2050-re. A jelentést a világ vezetői is figyelembe fogják venni novemberben, amikor a Párizsi Klímaegyezmény gyakorlati megvalósításáról dönthetnek.

35 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapsz stroke-t, ha nagyon sokat dolgozol
35 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapsz stroke-t, ha nagyon sokat dolgozol

A munkatúlterhelés a felelős a foglalkozással kapcsolatos megbetegedések egyharmadáért. A koronavírus-járvánnyal pedig a helyzet csak tovább romlott.

A járvány hatására hétfőn megvitatják a jövőt az európai miniszterek
A járvány hatására hétfőn megvitatják a jövőt az európai miniszterek

A cél az lenne, hogy a tagállamok teljes munkaidőben a jövő kihívásaival foglalkozó minisztereket nevezzenek ki – ettől azonban még nagyon messze vagyunk.

Számít-e, hogy Orbán Viktor alacsony és kövér, míg Karácsony Gergely magas és vékony?
Számít-e, hogy Orbán Viktor alacsony és kövér, míg Karácsony Gergely magas és vékony?

A politikában a külső igenis számíthat – de általában nem akkor, ha ismert jelöltek versengenek, és egyébként is: ha politikáról van szó, nem csinos popsztárokat keresünk, hanem kompetens vezetőket. Politikatudósokkal jártuk körbe, hogy befolyásolhatja-e a választásokat az, hogy egy jelölt hogyan néz ki.

21 22 23 24 25