Február elsején kinyitott volna a budai kávézó, de a kormány vasszigora miatt nem mertek
Február elsején kinyitott volna a budai kávézó, de a kormány vasszigora miatt nem mertek

A Kuckó Cafe január végén még elkötelezett volt, hogy kinyit február 1-jén, de azt már nem élnék túl, ha a szombaton közzétett szigorúbb szabályozás alapján fél évre mérlegelés nélkül bezárnák őket. A hely egyik tulajdonosa, Miskolczi Olga szerint már csak azért is elálltak a nyitástól, mert vendégeiket is megbüntetnék.

A „bugyuta tinidráma”, ami kétszer is átvág a palánkon, és milyen jól teszi!
A „bugyuta tinidráma”, ami kétszer is átvág a palánkon, és milyen jól teszi!

A Klikk elhiteti veled, hogy csak egy a bugyuta tinidrámák sorában, majd keményen az arcodba vágja, hogy mekkorát tévedtél. Ez a történet se nem bugyuta, se nem tinidráma, hanem egy egészséges felnőttet is könnyűszerrel összeroppantó sztori.

Az EU nem zárkózik el az anális koronavírus-tesztek alkalmazásától
Az EU nem zárkózik el az anális koronavírus-tesztek alkalmazásától

„Arra fogunk menni, amerre a tudomány visz bennünket” – mondta a Bizottság szóvivője az anális tesztekre vonatkozó újságírói kérdésre.

Szél Bernadettet és Mellár Tamást is támogatják Márki-Zay Péterék az előválasztáson
Szél Bernadettet és Mellár Tamást is támogatják Márki-Zay Péterék az előválasztáson

A hódmezővásárhelyi polgármester vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom rajtuk kívül még ismert roma politikus és a miniszterelnöki székre pályázó Márki-Zay egyéni választókerületi jelöltségét is támogatja.

Egy orosz diáknak megtiltották, Bencsik János megtartja Magyarország első egyszemélyes tüntetését
Egy orosz diáknak megtiltották, Bencsik János megtartja Magyarország első egyszemélyes tüntetését

A független képviselő a budapesti orosz nagykövetség előtt tüntet, egyedül – azért, mert egy orosz diáknak a járványra hivatkozva a rendőrség ezt megtiltotta. Az Azonnali a rendhagyó demonstrációról az esemény előtt kérdezte Bencsiket.

Egymásra mutogat a késő vakcinaszállítás miatt az EU és az AstraZeneca
Egymásra mutogat a késő vakcinaszállítás miatt az EU és az AstraZeneca

A gyógyszergyártó szerint az EU kötött velük túl későn szerződést, az EU szerint ők viszont rengeteg pénzt adtak az AstraZenecának, hogy ilyen ne fordulhasson elő.

Valószínűleg megint magával fog beszélgetni az ellenzék a parlamentben
Valószínűleg megint magával fog beszélgetni az ellenzék a parlamentben

Hiába hív össze az ellenzék rendkívüli ülést a járványkezelésről, a fideszeseket semmi nem kötelezi arra, hogy azon meg is jelenjenek.

Így muzsikált a távoktatás a pedagógusok szerint
Így muzsikált a távoktatás a pedagógusok szerint

A 21 Kutatóközpont és a Pedagógusok Szakszervezetének közös kutatása szerint a pedagógusok egy részét magukra hagyták a digitális oktatás problémáival, csak korlátozottan akarnak a jövőben több digitális platformot használni a tanításban, és mentálisan is komolyan megviselte őket az elmúlt egy év.

A független Szabó Szabolcs lesz a Momentum csepeli előválasztási jelöltje
A független Szabó Szabolcs lesz a Momentum csepeli előválasztási jelöltje

Szabó már kétszer nyert Csepelen, legutóbb a fideszes Németh Szilárdot verte meg 2018-ban.

Jakab Péter is beszáll a miniszterelnök-jelölti előválasztásba
Jakab Péter is beszáll a miniszterelnök-jelölti előválasztásba

Ezzel már hivatalosan három ember jelezte, hogy szívesen lenne az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

34 35 36 37 38