Stradivarius-hegedűjét is eladná André Rieu, csak hogy megmentse a zenekarát
Stradivarius-hegedűjét is eladná André Rieu, csak hogy megmentse a zenekarát

Az 1667-ben készített Stradivariust semmi sem pótolhatja, a holland hegedűművész mégis eladná a koronavírus-válság nehéz helyzetbe került zenekara érdekében.

Trump szerint az antifa áll a Kapitólium ostroma mögött
Trump szerint az antifa áll a Kapitólium ostroma mögött

Erről beszélt a jelenlegi elnök egy privát telefonbeszélgetésben, de még republikánus beszélgetőtársa sem értett egyet vele.

Sok óvoda akadályozza a szülőket abban, hogy hatéves kor után még egy évet maradhassanak a gyerekeik
Sok óvoda akadályozza a szülőket abban, hogy hatéves kor után még egy évet maradhassanak a gyerekeik

Január 15-én lejár a határidő, ameddig a szülők kérvényezhetik gyermekük plusz egy évi óvodáztatását, egy felmérés szerint azonban a szülők sokszor nem kapják meg az ehhez szükséges tájékoztatást az óvodáktól, és meg is kapják, az sem garancia arra, hogy az óvodák írásos szakvéleménnyel is támogatni fogják őket. De vajon ez tényleg az óvodák hibája, vagy inkább az óvodákat magukra hagyó kormányé?

Hogyan működnek a koronavírus-vakcinák, és kinek melyik való? Elmagyarázzuk!
Hogyan működnek a koronavírus-vakcinák, és kinek melyik való? Elmagyarázzuk!

Az oltás olyan logikával működik, mintha a Reszkessetek, betörők Kevinjét próbálnánk különböző módszerekkel felkészíteni a betörők elintézésére. De mit küldjünk be Kevinnek a házba? Lekötözött betörőket? Feszítővasat? Vagy pusztán egy rajzot a feszítővasról? Mindegyik vakcina más elvet követ: az Azonnali vakcinaösszefoglalójában elmagyarázzuk, melyik vakcina hogyan működik, kinek melyik való, és mik az egyes típusok erősségei, gyengeségei.

Belgiumban a lakosság 70 százalékát beoltanák már a nyár végére
Belgiumban a lakosság 70 százalékát beoltanák már a nyár végére

A belga kormánynak nagy szüksége is van a koronavírus elleni oltások eddig elég lomha ütemének felgyorsítására.

Bréking: már trumpos sapkákat sem tudunk venni a hivatalos webshopokban!
Bréking: már trumpos sapkákat sem tudunk venni a hivatalos webshopokban!

A TrumpStore.com-ot is üzemeltető cég azért tette elérhetetlenné az oldalt, mert az elnök megsértette az erőszak reklámozását megtiltó szabályzatukat.

Évekig is hatásosak lehetnek a koronavírus-vakcinák – állítja a Moderna vezérigazgatója
Évekig is hatásosak lehetnek a koronavírus-vakcinák – állítja a Moderna vezérigazgatója

Stephane Bancel szerint az is kijelenthető, hogy az oltás utáni pesszimista, pár hónapos immunitással számoló találgatásoknak leáldoztak.

A Sétáló Budapest nem Puzsér-fanclub
A Sétáló Budapest nem Puzsér-fanclub

A Sétáló Budapestről a 2019-es választás óta alig hallani valamit. Egy friss kutatás most utánajárt, hogy mi történt az akkor még lelkesen pultozó aktivistákkal: ott maradtak a mozgalomban, vagy annyira kiégtek a vesztes kampány után, hogy inkább hátat fordítottak a politikának? És mit gondolnak utólag: párttá kéne-e alakulnia a Sétáló Budapestnek?

Saját magával reklámozza a kézfertőtlenítést a volt lengyel miniszterelnök
Saját magával reklámozza a kézfertőtlenítést a volt lengyel miniszterelnök

Leszek Miller ezer palack #leszekmiller-es feliratú kézfertőtlenítővel parádézik az Európai Parlamentben.

Nagyon meglátszik az adatforgalmon, hogy online buliztunk szilveszterkor
Nagyon meglátszik az adatforgalmon, hogy online buliztunk szilveszterkor

33 százalékkal több adatforgalmat bonyolítottak le az emberek az egyik legnagyobb mobilszolgáltató hálózatán – ennek oka a járvány miatti otthoni online partik és zenestreamelés volt.

37 38 39 40 41